2012. január 16., hétfő

2. fejezet -Melissa

Ott feküdtem az ágyban és közönyösen néztem az x-faktort.
- Köszöntsük újra köreinkben Bellát- mondta be az az erős orgánumú hang, amely egyenesen belemászik az emberek fülén keresztül a szívükbe.
Feljebb húztam a takarót magamon és átöleltem.
A barna hajú Bella egy fehér hajpántot viselt és virág mintás sálat. Megnyerő, nagyon tetszik, de biztos voltam benne, hogy már semmi újat nem tud mutatni.
Megszólalt a zene. Egyből felismertem már az első akkordról: Christina Aguilera Hurt című száma. A zongora az elején olyan megnyugtató tud lenni.
- Seem like it was yesterday when I saw your face- kezdett bele Bella.
Hirtelen átjárta a testem valami fura érzés, melyet nem értettem. Néztem a lány arcát, akin meglehetősen észrevehető volt a dal átélése.
Egyik pillanatról a másikra történt minden: először csak egy kósza szeleburdi könnycsepp kicsurrant a szememből, amit nem értettem, hogy mit is keres az arcomon, de utána elkezdtem gondolkozni és rájöttem: HIÁNYZIK.
Annyira hiányzott, és eddig nem vallottam be. Titkoltam magam előtt.
Mindenkit elveszítek. Most Ő következik.
Összeszorítottam a szemem és picit felnyögtem. Zokogásba törtem ki és egyre csak ráztam a fejem, és szorítottam a takarót.
Miért velem kell megtörténnie mindennek?
Mit követtem el, amiért ennyit kell bűnhődnöm?
Miért nem segít rajtam senki és miért nem ért meg senki?
Úgy éreztem, hogy a fentiek küldték nekem ezt a számot, hogy térjek már végre észhez és valljam be, hogy szeretem. Igen. Tiszta szívemből.
- Állati jó volt Bella- mondta a mentora a lánynak a szám végén.
Gyorsan beletöröltem az arcom a párnámba és odamentem a géphez, ahol rákerestem a dalra youtube-on, és miközben ezt hallgattam megnyitottam az e-mailom és írtam egy üzenetet neki: Nagyon hiányzol. Olyan beszélhetnékem van, és te meg nem vagy fent... - ez nem árul el sokat.
Rámentem a küldésre, majd felnéztem a gépem felett található parafatáblára.
Elraktároztam az emlékezetembe a képet és újabb zokogásba törtem ki.
Még mindig eljátszottam a gondolattal, ahogy Erik megjelenik a verandánkon se szó se beszéd, ahogy leszaladok közömbösen kómás fejjel és kinyitom az ajtót, majd ahogy hevesen csókolózásba bontakozunk ki.
Tudtam, hogy ez csupán álom marad, mely számomra eddig elérhetetlen.
Elővettem a lila fedelű naplómat, kerestem egy fogó tollat és írni kezdtem.

December 16. 
Kedves Naplóm! 
Ma a csajokkal bevásárlást tartottunk, ahol megvettem Jessica ajándékát.
Ez a nap is ugyanolyan közömbös volt, mint az összes többi, mióta Ő elment.
Mintha a lénye magával ragadta volna a lelkem. 
Nehezemre esik a gondolkodás, a beszéd, az evés, még a légzés is. Úgy érzem, hogy egy üres jelentéktelen ember vagyok, aki lépten-nyomon hibákat halmoz egymás hátára. 
Próbálok nem zombiként viselkedni, és mikor a barátaimmal vagyok, akkor könnyebb. De ilyenkor, amikor ráadásul egy ennyire szívfájdítóan gyönyörű szám megy a tehetségkutatóban, megtörök, mint egy mécses. 

Letettem a tollat és rájöttem, hogy szánalmas vagyok.
Erik elment. Tényleg szeretem. De tovább kell lépnem! Nem várhatok csodákra, és pontosan tudom a dátumot, amikor újra láthatom: június 12- az utolsó tanítási nap. Erik Logan hivatalosan itt fog koncertet adni.
Tudtam, hogy társaságra van szükségem, mégpedig azonnal.
Az előszobában gyorsan magamra kaptam a meleg és védelmező fehér, barna LV mintás sálamat, majd felvettem a kabátomat.
- Jessica, elmegyek Lauráékhoz- kiáltottam a konyhába, ahol nővérem épp palacsintát sütött.
- Ilyenkor?- kukucskált ki az íves boltozat mögül, ami egybekötötte a konyhát a folyosóval, amiből a nappali, illetve az előszoba nyílt.
- Igen...
- Siess haza- parancsolta, mintha anyám helyett anyám lenne. Bár mit szépítsek: szinte Ő nevelt fel. Anya a sok üzleti út mellett nem tudta a megfelelő törődést biztosítani számomra. De miattunk dolgozott annyit: azt szerette volna, ha mindenünk meglenne.
Az utcára kilépve a jéghideg, hűvös szél megcsípte az arcomat, mire az kipirosodott. Csodálkozva néztem fel az egyik villanyoszlopra.
Igen.
Határozottan látok valamit.
Hó.
Máskülönben biztos örültem volna ennek a jelenségnek, de most nem igazán érdekelt. Gyors léptekkel haladtam kitűzött úti célomhoz: Laurához.
Amikor bekanyarodtam az ismerős utcába, megkönnyebbülés fogott el: végre itt vagyok. A házakból barátságosan árad a kevésbé barátságos, sőt mérgező füst, minden ablakban színes világító díszek voltak, a csupasz fákon egy leheletnyi vékony fehér hó kezdett látszani.
A velúr csizmám nem volt a legjobb választásom idén. Olyannyira rossz választás volt, mint az, hogy ennyire közel engedtem magamhoz Eriket.
Egy rakoncátlan könnycsepp buggyant ki lágyan a szememből és folyt végig kipirult, hideg arcomon. Gyorsan letöröltem, nehogy rám fagyjon.
Megnyomtam a kapucsengőt és vártam.
Egy csengés.
Kettő.
- Igen?- szólt bele egy erős, mély férfi hang.
- Szia Chad, Melissa vagyok. Beengednél?- kérdeztem.
- Persze- mondta és egy hosszú pittyegés kíséretében kinyitódott a kapu.
Gyorsan bementem rajta, majd megkerülve a hosszú lépcsősort, ami a bejárati ajtóhoz vezetett, én a hátsó ajtóhoz igyekeztem.
Laura anyukája, Mrs. O'Connor különösen allergiás volt arra, ha az első ajtót használjuk a hétköznapokban. Azt csak igazán nagy és jelentős embereknek volt hajlandó kitárni, esetleg ünnepekkor.
Mióta az eszemet tudom a lábam automatikusan a hátsó bejárat felé veszi az irányt.
- Hali- bújtam be az ajtón.
Chad az ajtó melletti konyhában ült és éppen egy teafiltert tartott a magasba.
- Szia! De jó, hogy jössz! Segítenél elkészíteni?- tartotta felém.
Levettem a kabátom, felakasztottam a fogasra, majd kibújtam a teljesen átázott csizmámon. Aj, teljesen tönkrement, pedig úgy szerettem!
- Természetesen!- csoszogtam oda hozzá a vizes zoknimban. Milyen kényelmetlen érzés...
- Esik odakint a hó?- kérdezte tőlem.
- Szakad- feleltem.
- Hozok Laura szobájából egy zoknit- ajánlotta fel a kőpadlón magam után hagyott csillogó lábnyomaimra tekintve.
Kivettem az alsó szekrényből egy fazekat és feltettem a tűzhelyre. Elfordítottam a látszatra is drága gáztűzhely gombját és vártam.
5 perc múlva ért körülbelül vissza Chad, magasba tartva a zoknit, mint egy győzelmi serleget, és odanyújtotta felém. Gyorsan átcseréltem a meleg, száraz és puha zoknira az én szétázottamat.
- Köszönöm- mondtam.
- Ugyan már. Laura nincs itthon, el is felejtettem mondani.
- Ó...- feleltem. Nem tudtam, hogy most mit tegyek. Menjek el, és hagyjam ott egyedül Chadet, aki még egy teát se tud magának főzni?- Hol van?
- Mattéknél.
Chad sose volt az a beszédes típus. Helyesbítek: a javítóintézet tette ezt vele. Egyszer régen karambolt okozott, és ezért kiskorú létére oda került.
Igazából én sose feltételeztem, hogy Ő okozta valójában az egészet. Ő annyira felelőségtudó. Annyira ártatlan szemei vannak... Ennek a szemek a gazdái nem bírnának balesetet okozni.
Hirtelen bugyborékoló hangot véltem hallani, mely visszarángatott a jelenbe. Gyorsan kikapcsoltam a gázt és beletettem a filtert.
- Van mézetek, citromlevetek, vagy esetleg cukrotok?- kérdeztem.
Chad egy picit kutakodott, majd egy zacskó és egy műanyag palack kíséretében újra feltűnt.
- Kiváló- mondtam és megízesítettem a nagyi receptje szerint.
Később Chad elővett 2 bögrét és megtöltötte a gőzölgő itallal, hogy hamarabb hűljön, majd az egyiket felém nyújtotta.
- Úgy látom rád fér- mondta.
Meglepődtem rajta, hogy mennyire figyelmes.
- Köszönöm- fogadtam el, és leültünk a pulthoz, ahol mint mindig, most is egy gyümölcskosár hevert mandarinnal, naranccsal, banánnal és néhány darab kiwivel.
- Valami gond van?- kérdezte.
Zavaromban belekortyoltam a bögrémbe- természetesen leforráztam az ajkam, a nyelvem, és a nyelőcsövem szabály szerűen majdnem felgyulladt.
- Nos... Igen- válaszoltam leplezve a fájdalmat, amit a forró tea és az én ügyetlenségem okozott.
- Akarsz beszélni róla?- nézett rám érdeklődve.
Kiskorom óta ismerem Chadet. Régebben együtt fogócskáztunk, és sose hagyott minket társasjátékban nyerni. Nem is tudom, hogy miért távolodtunk el tőle.
És most itt ülök, egy forró teával a kezemben. Miért is ne beszélgethetnék egy régi barátommal?
Vettem egy nagy levegőt, majd belekezdtem.
- Hiányzik Erik. Azt hittem idővel szűnni fog ez az érzés... De... Nem tudom. Ma este csak úgy kitört belőlem a zokogás egy lassú szám hallatán. Kezdek megőrülni.
- Mel, nem hiszem, hogy itt erről lenne szó. Szerintem ez a természetes. Szeretted. Senki nem mondta, hogy könnyű lesz.
Először hirtelen dühös lettem. Miért nem próbál vigasztalni és igazat adni? Miért kell megnehezíteni a dolgokat?
De utána rájöttem valamire. Nekem nem vigasztalás kell. Hanem az igazság. És az ez volt.
- Tovább kell lépnem- mondtam neki- Nem úgy értem, hogy más fiúval akarok lenni, mert megígértem neki, hogy megvárom. De nem lehetek egy élőhalott és nem zárkózhatok el a világ elől- csak úgy folytak belőlem a szavak.
- Tedd azt! Élj, Mel!- csillant fel Chad szeme- Kösd le a figyelmedet. Itt a színdarab a nyakunkon, az tudod jól, hogy minden egyes percedet le fogja foglalni.
- Igaz- elmosolyodtam. Nem is tudom mióta, szívemből mosolyogtam.- Köszönöm.
- Ugyan már.
- Chad...- néztem rá összeszűkölt szemmel- Mi történt veled? Velünk?- kérdeztem.
Chad szőke haja csillogott a természetellenes fényben, és szemmel láthatóan nem értette a kérdésemet, ezért magyarázatba kezdtem:- Régebben minden jobb volt. De te... A karambolod után teljesen elhidegültél tőlünk- mondtam ki szemrebbenés nélkül a fájdalmas igazságot.
Nem értem, hogy hirtelen miért kezdett ez az egész ügy foglalkoztatni, de ha már itt tartok, jobb lesz tisztázni.
- Sok dolog változott- kezdett bele- Észrevehetted, ahogy az emberek hozzám viszonyultak. Jobbnak láttam, ha mellőzlek titeket és a ti életeteket nem teszem tönkre- vallotta be.
- Te teljesen megőrültél?- tört ki belőlem, és letettem a pultra a teámat. Ezt nem hiszem el... - Mi segítettünk volna, és nem érdekelt volna, hogy ki mit mond, vagy ki mit gondol! Nem kellett volna feláldoznod magad!
Chad meglehetősen mindenféle válaszra fel volt készülve, csak egyszerűen sokkolta a közelségem. Nem csodálom: mióta nem beszélgetett egy igazit?
Természetesen vannak barátai: mi mindig ott voltunk neki, de mégsem annyira, mint régen. És a suliban pedig egész tömeg lánysereg rajongta körül, hisz minden tökéletes volt benne: okos volt, értett mindenhez, szabadidejében akár romantikus számokat is játszott gitáron, a zűre miatt rossz fiús jelzővel látták el, izmos teste minden szemet oda vonzott, amit a javítóban tökéletesre csiszolt a 2 év alatt, makulátlan szőke haját megirigyelték volna a samponreklámok.
És egészen megkedvelte a szomszéd fiút, Mattet- akivel a húga jár.
- Titeket óvtalak- felelte végül halkan.
- Jesszusom, ne képzeld magad egy szuperhősnek, vagy akár egy lovagnak, Chad! Mi a barátaid vagyunk, és tudomásom szerint képesek lennénk kiállni a magunk igazáért- láttam rajta, hogy minden egyes szavam mély nyomot hagy a tudatában. Egy kicsit kezdtem kellemetlenül érezni magam, amiért így letámadtam a saját otthonában, ezért gyorsan még hozzátettem egy gondolatot:- Mi lenne, ha több időt töltenél velünk? Nézzünk meg egy filmet!- ajánlottam és már fel is álltam a székről, felkapva a langyossá váló teámat- Ha jól tudom Laura letöltötte a Lopott időt- és már el is indultam a lépcső felé.
Chad csak ott ült üveges tekintettel.
- Mire vársz?- néztem rá.
Megrázta a fejét, picit elmosolyodott és utánam jött.
Chad átrakta a pendrivera Laura gépéről a filmet és a fenti nappaliban bedugta egy szerkezetbe, amiről fogalmam nincs, hogy mi is valójában, mert eléggé sekélyes az informatikai tudásom...
Leültem a narancssárga bőr kanapéra, ami annyira puha volt, hogy szinte magába szívta a testemet és képessé tett arra, hogy eggyé váljak vele.
Chad elindította a filmet, a távirányítókat odahozta maga mellé, majd egy fehér, kíméletesen puha plüssplédet odanyújtott felém.
Elfogadtam és begubóztam.
Eleinte esküszöm próbáltam odafigyelni a filmre. És tetszett is. Amennyi megmaradt belőle... De annyira kimerült voltam, és annyira fáradt. Annyira gyenge.
Valamikor elveszthettem a tudatomat, minden elsötétedett, a házimoziból áradó hangok elmosódtak és mély álomba merültem.
A következő kép, amire emlékszem teljesen más volt, mint az utolsó.
Egy sötét szobában feküdtem, egy meglehetősen kemény ágyon- biztos Mrs. O'Connor a gerinc szempontjait vizsgálta ágyvásárláskor, és nem a kényelmet tekintette elsődleges tényezőnek.
Egyetlen fényforrást láttam, de az pont a hátam mögül jött. Feltápászkodtam nagy recsegés-ropogás közepette és oda pillantottam.
Chad egy fotelben ült laptopjával az ölében, és a zaj hallatára felém nézett.
- Felébresztettelek?- kérdezte aggódva.
Megráztam a fejem.
Tulajdonképen fogalmam sincs, hogy mi okból is riadtam fel. Valami rosszat álmodhattam?
Miket beszélek? Egyáltalán mit keresek én itt? Ilyen későn... Mennyi lehet az idő?
- Mennyi az idő?- kérdeztem tőle, és picit megtöröltem a szemem, attól tartva, hogy némi csipával találkozok.
- Fél 3.
A fáradtság, a kelés utáni gyengeség ettől a mondattól egyszerűen elpárolgott belőlem, és mint akár egy rakéta, amit kilőttek az űrbe, olyan gyorsasággal pattantam fel az ágyról.
- Haza kell mennem- mondtam rekedtes hanggal.
- Mel... Szerintem nem szabadna most hazaindulnod. Nyugodtan aludj itt- felelte.
De ekkor bevillant egy kép: Jessica! Direkt kikötötte, hogy siessek haza! Mennyire aggódhat értem! Biztos már körme sincs...
- Mi a baj?- kérdezte Chad, látva az arcomon a hirtelen hangulatváltozást.
- Jessicának azt mondtam, hogy hamar hazamegyek.
- E miatt ne aggódj- intett le- Felhívtam, és megmondtam neki, hogy Lauránál alszol.
- Ó- el se hiszem, hogy erre is gondolt.
- Ha gondolod maradhatsz itt is, de Laura azt mondta, hogy amint felébredsz, menj át hozzá és keltsd fel- közölte velem.
Át fogok menni. Majd. Úgyse tudja meg, hogy mikor keltem fel igazából.
- Chad... Te miért nem alszol?- meredtem rá. Olyan volt, mintha az álmomat próbálta volna őrizni. Mintha figyelt volna alvás közben. Jaj, csak azt ne! Minden reggel nyáltócsával ébredek magam körül... Milyen gáz lenne már...
Chad egy picit gondolkozott a válaszon, csak azután mondta:- Én sose bírok aludni. Inkább számítógépezek, vagy olvasok.
Bólintottam egyet, ezzel jelezve, hogy értem.
- Bocsánat, hogy elaludtam.
Chad elnevette magát.
- Ezért miért kérsz bocsánatot?
- Nem is tudom...- feleltem. Kicsit elpirulhattam. Szerencsére ezt Chad nem láthatta, hisz sötétben voltunk- Csak annyira makacs voltam, hogy tölts egy kis időt a barátaiddal, erre én... Mit szépítsek, bealudtam.
Chad csak mosolygott.
Milyen tökéletes vonásai vannak az arcának ebben a félhomályban. Bár neki amúgy is...
- Nem bánod, ha most... Magadra hagylak?- kérdeztem és felálltam.
- Dehogyis.
Elindultam az ajtóhoz, majd még egyszer visszafordultam.
- Jó éjszakát, Chad.
- Neked is, Mel- és bezártam az ajtót magam mögött.
Mielőtt elindultam volna Laura szobája felé, megtorpantam egy pillanatra.
Mi van velem?
Mi ütött belém?
Miért kalapál így a szívem?
Én Eriket szeretem... Jó, lehet, hogy kiskoromban bele voltam esve Chadbe, de akkor még kicsik voltunk. És amikor 11 évesen elárultam Chadnek az érzelmeimet, Ő csak nevetett, megborzolta a hajam, és azt mondta: -Mel, te még nem is tudhatod mi az a szerelem. Én szerelmes vagyok most is. Ashleybe.
Annyira rosszul esett. Még csak kislány voltam. Ő meg egy éretlen kamasz. Mit akart volna egy kislánytól? És én most is számára csak egy kislány vagyok, akit úgy szeret, mint a saját húgát.
Bementem halkan Laurához és bebújtam mellé a takaró alá, majd gyengéden megrázogattam és a nevén szólongattam Őt.
- Melissa, jaj de jó, hogy itt vagy- dünnyögte- Hiányoztál - mondta félkómásan.
- Te is- feleltem neki, de nem is voltam biztos benne, hogy igazából tisztában van azzal, amit mond.
- Hmhm... Az jó...
- Laura... Chad tényleg egy ilyen éjjeli bagoly?
- Dehogyis, dehogyis- ismételte meg, ezzel megnyomatékosítva mondanivalóját, mintha tudná, hogy alig értem, amit mond- Hamarabb elalszik, minthogy felkapcsolódna az esti világítás a főtéren.
Egy picit néma maradtam. Nem tudtam, hogy Laura óhajt e még valamit közölni, és nem is voltam biztos benne, hogy képes e rá. Még félálomban is hasonlatot mond. Hihetetlen.
Szóval Chad füllentett nekem, hogy ne érezzem magam kellemetlenül. És gondolom, amikor észrevette, hogy elbóbiskoltam, Ő felemelt, mint egy lovag az eszméletlen leányzót és bevitt a szobájába. Ahol Ő megint csak lovagiasan őrzött. Mint a mesékben.
Ó, Chad, visszavonom minden szavamat, amit mondtam, hogy ne érezd magad szuperhősnek, vagy akár lovagnak. Te akkor is megakartál minket védeni. Annyira önfeláldozó...
Gondolataim szépen lassan eltompultak és egymásba folytak, majd egy hullám végigjárta a testemet, ami jelezte, hogy hamarosan elfog jönni az álmok ideje.
Nem késett.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése