2012. január 24., kedd

3. fejezet -Laura

A földszintről tálak és tányérok csörömpölésére lettem figyelmes, majd meghallottam egy madár éneklését. Miért maradt egy ilyen szép hangú madár egy ilyen hideg területen? Itt felejtették volna a többiek?
Ugyan mit érdekel engem más sorsa, amikor az előbb olyan szép képet láttam a fejemben:
Matt vett nekem egy hotelt, aminek Laura lett a neve, és azt mondta ez a hotel teljes mértékig engem tükröz: a márványoszlopok a hideg, távolságtartó oldalamat, az uszoda és a teniszpálya a sportos vonalamat hangsúlyozzák, továbbá a tánccsarnok - illetve bálterem- a festővásznakkal teli termekkel a művészeti oldalamat emeli ki.
A fehér lépcsőkön- mely a bőrszínemet adta vissza, amely mindig túl sápadtnak tűnt, mintha állandó jelleggel beteg lennék- barna szőnyeg vonult végig, minden egyes lépcsőfoknál csillogó kövekkel kirakott sarokvédővel. Mondania se kellett, tudtam, hogy ez mire is utal. A kávébarna szememre, ami csak úgy csillogott, ha új ismeretekre tehettem szert.
És annyira boldog voltam. Annyira szerettem.
Matt volt a legjobb emberismerő köreimből. Ez nyűgözött le igazándiból. Ezért is figyeltem fel rá. Különleges volt.
Épp az uszodában karöltve öleltem át a medence szélénél, és harmatgyengeséggel csókoltam az ajkait, amikor meghallottam a világ legidegesítőbb hangját: valaki mosogatott.
Természetes, hogy feszülten ébredek fel- valószínűleg ez a hangulat fogja uralni, az egész napomat- és dühös vagyok. Igazán lehetnének ennek a háznak lakói némi tekintettel egymásra.
Félreráztam az aranyló szőke hajamat a szemem elől, mely szabály szerűen irritálta a hosszú íves szempilláimat, és ekkor lettem csak figyelmes a mellettem szabályosan lélegző barna hajú lányra.
Mikor jöhetett át a szobámba? Miért nem ébresztett fel?
Biztos nem akarta megzavarni a mély álmomat... Legalább Ő figyelmes volt.  Nem úgy, mint a drágalátos famíliám.
Ránéztem az éjjeli szekrényemen lévő fekete digitális órámra. 8:32. Nem is emlékszem, hogy mikor engedhettem meg magamnak, hogy ilyen sokat pihenhessek. Imádom a téli szünetet: ilyenkor minden elfoglaltságom szünetel. Igazán felszabadító érzésként élem meg.
- Már fent vagy?- szólalt meg egy álmos hang mellettem.
- Amint láthatod- feleltem mosolyogva- Mikor tértél át szerény hajlékomba?- kérdeztem tőle.
Melissa, aki eddig lehunyva tartotta a szemét, most hirtelen kitárta:- Te kajak nem emlékszel?
- Gondolom, ha emlékeznék, akkor nem kérdezném most meg.
- Muszáj ilyen korán ennyire hatalmas mondatokban beszélned? Fel fogni se bírom...
Megráztam a fejem.
- Ezt nem hatalmas mondatnak nevezzük, hanem mellérendelt mondatoknak, amik...
- Oké, oké, felfogtam, csak maradj még csendben 5 percig.
- Mellesleg a fel fogni se bírom mondatod hagy némi kivetni valót maga után, hiszen ez aligha értelmes mondatszerkezet a....
- Lőjetek le- mondta és a fejére húzta a párnáját.
Kikeltem az ágyból.
Odamentem a tükörhöz,kicsit rendbe szedtem magam, belebújtam a fehér, Párizsból hozott finom anyagú hálóingembe és lementem a konyhába.
Meglepetésemre nem anya, hanem a bátyám, Chad mosogatott.
- Megbuktál valamiből?- kérdeztem tőle, bár tudtam, hogy ez a veszély nem fenyegetett, hisz Chad tanulás nélkül is minimum egy közepes szintet tudna teljesíteni- Vagy eltörted apa serleggyűjteményének egyikét?- találgattam.
Chad eltörölt egy barna, szinte átlátszó tányért és a szárítóba rakta.
- Tévedsz- felelte kurtán és felemelt egy kék bögrét, aminek az elején egy bohókás, ízléstelen és szabálytalan tehén vigyorgott. Rémisztőnek és felháborítónak tartottam. Nem értem, hogy az emberek miért tekintik ezt az abszurd porcelánt édesnek vagy épp aranyosnak. Ezt a firkálmányt még csak művészetnek se lehet nevezni...
Ekkor észrevettem, hogy a csipkebogyó tea nem volt visszatéve a helyére.
- Te... Képes vagy teát főzni?- meredtem rá.
Chad elzárta a csapot, megtörölte a kezét egy karácsonyi törölközőbe, majd odafordult felém.
- Képzeld, elsajátítottam az ismereteimet ezzel kapcsolatban, köszönöm a kérdésedet.
Leültem a pulthoz, mire Chad elővett egy teknősös tálat és elém rakta. Mielőtt bármit is szólhattam volna, öntött bele 100%-osan egészséges müzlit, majd rá némi tejet.
- Honnan tudtad, hogy ezt kívánom?- vontam fel a szemöldökömet.
- Tudod nem csak Matt ismeri ki az embereket- felelte, miközben kivett a fiókból egy kanalat és a kezembe adta- Ha csipkelődve jössz le reggel, kérdéseket zúdítva az ember nyakába állandóan ezt tömöd magadba.
- Ha-ha- feleltem gúnyosan- Most komolyan.
- Nos... Ha nincs semmi programod, akkor úgy érezheted magad, mintha szabad lennél, és csak könnyű dolgokat akarsz csinálni, ami kicsit sem erőltet meg: a müzli köztudottan egy könnyű kaja, de olyannyira laktató is. Tökéletes reggeli.
Elgondolkoztam az éveimen, az életemen, picit betekintettem a múltamba és:- Tényleg! Eddig észre se vettem.
Chad megvonta a vállát és berakott 2 pirítóst a pirítóba. Fülig ért a szája.
- Mitől kaptál ekkora adrenalint?- kérdeztem tőle.
- Nem is tudom. Úgy érzem, jó napom van.
- Ennek örülök. De... Kinek készíted a pirítóst?
- Körülbelül 1 perc múlva fog lesétálni Mel az emeletről. Eddig próbált visszaaludni, de nem ment neki, hisz nálad csak sötétítőfüggöny van, Ő pedig a teljes sötétséghez van szokva, elkezdett unatkozni, és egyedül érzi magát. Fél perc.
- Ez badarság- mondtam neki és bekaptam egy kanállal a cukormentes reggelimből. Alaposan megrágtam, és mire lenyeltem egy alak botorkált le a szemét dörzsölgetve.
Lehuppant mellém a pulthoz, mire Chad elé rakta a pirítósokat és a vajat, illetve a sárgabarack lekvárt. A fiókból elővarázsolt egy kést és egy kiskanalat amit szintén odaadott neki.
- A kedvencem- mosolyodott el- Pont erre lesz szükségem, mert Laura már hajnalok hajnalán nyelvtannal terhelte az agyam- mondta és elkezdte megvajazni a ropogós kenyerét.
Chad lazán nekidőlt a pulttal-azaz velünk- szemben lévő konyhaszekrénynek, és jóízűen beleharapott egy lehengerlően zöld, biztosan génkezelt almába.
- Gondoltam, hogy ki fog akasztani- kacsintott rá.
Melissa beleharapott a tökéletesen barna pirítósba és teli szájjal közölte velünk a napi terveit:- Mit szólnátok ha ebédre elmennénk kínaizni a Plázába? Esetleg beugorhatnánk inni egy shaket a Beth'-be, tudtommal Zoey éppen műszakba lesz délután.
Jól hallottam, hogy ez az ajánlat nem csak hozzám, hanem a bátyámhoz is szólt? Mióta is vannak Ők ennyire jóban?
- Szívesen tölteném veletek drága perceimet, de én már elígérkeztem- vallottam be- Tudod Mel- fordultam felé- Ma tényleg szabad vagyok.
Melissa bólintott egyet, és miközben tett még egy kis lekvárt a pirítósára, megerősítést kért Chadtől.
- Részemről oké.
Mikor befejeztük a Jersey Shore új epizódjának a kibeszélését, és mindenki bőségesen megreggelizett, én elvonultam zuhanyozni és készülődni.
Matt elvisz valami különleges helyre.
Úgy izgulok!
Soha nem éreztem még ezt az érzést... Dolgozatok előtt szoktak a tinédzserek stresszelni, de én úgy voltam vele, hogy aki tudja az anyagot és becsülettel készült, akkor miért eméssze fel magát?
Hozzá vagyok szokva a fellépésekhez, a szereplésekhez: szóval jogos az az állítás, mi szerint én még életemben nem izgultam (talán Erik Logan koncertje előtt, de azt csupán a hormonok okozták...)
Belenéztem a tükörbe. Egy királykék hosszított felsőt vettem fel, amelynek a háta V alakban elegánsan csipkés volt, elől pedig egy fekete műrózsa dobta fel, az egyébként snassz ruhát. Azért is szerettem, mert se hosszú, se rövid ujjú nem volt: pont a könyököm aljáig ért.
Először nem akartam harisnyát felvenni a fekete testre feszülő nadrágomhoz, de utána rájöttem, hogy nem tudhatom, hogy hova is visz Matt. Mi van, ha kint fogunk a szabad levegőn valamit csinálni?
Szóval inkább felvettem egyet.
10 óra 30 perckor- pontban, ahogy én azt szeretem- megszólalt a csengő.
- Majd én nyitom!- kiáltottam a nappaliban WII-ző barátnőmnek és bátyámnak, fújtam egy kis parfümöt a csuklómra, illetve a nyakhajlatomba és szaladtam is.
Az ajtó előtt picit megigazítottam a hajam és kitártam az ajtót.
Egy férfi állt ott, unalmas, elnyűtt, kötött skót mintás pulóverben.
- A gázórát szeretnénk leolvasni.
- Ó- próbáltam leleplezni meglepetésemet és levittem Őket a pincébe. Olyan 5 perc volt az egész művelet, és kezdtem aggódni.
Ugyan Laura- gondoltam magamban- 5 perc még semmi.
Leültem a nappaliban nézni az éppen egymás ellen teniszező testvéremet, és Melt.
Annyira jól érezték magukat- ezt a ruhájukon lévő izzadságfoltból szűrtem le-, hogy nem akartam Őket az én problémámmal terhelni.
Ez így van rendjén. Melissa rettenetesen kibukott Erik Logan miatt. Jó lesz neki, ha nem gondol rá.
Ránéztem az órára 11 óra 2 perc. Kezdtem soknak tartani a ruhámat és belül magamban a méreg aggódássá változott.
Mi van, ha történt vele  valami?
Elkezdtem belülről rágni a számat, egészen addig, míg vér nem szivárgott ki belőle.
Van egy ilyen betegség, a Lesh-Nye szindróma, ami szerény véleményem szerint szörnyű betegség. A beteg felemészti önmagát: megeszi az ajkát, az ujjait és még ki tudja, hogy milyét...
Picit kirázott a hideg és gyorsan visszatértem az előző gondolatmenetemre: Matt.
Máskor olyan megnyugtatóan hatottak rám a házban az antik, kecses, gondosan kiválogatott bútorok, de most ezek is elveszítették hatásukat.
Hol van már?
11:30. Fel- alá járkálok a házban, és még mindig nem tudok róla semmit. Melissa elment készülődni, mert Chaddel délben indulnak a Plázába. Nagyon erősen gondolkozok azon, hogy velük tartok...
11:45 Az előbb kérdeztem meg Chadet, hogy velük tarthatok e. Természetesen igen volt a válasza.
Így esett az meg, hogy csalódtam Mattben. De féltem is. Féltem, hogy újra valami fog történni vele, vagy akár már meg is történt.
Rendkívül makacs típus vagyok, és büszke magamra. Ezért nem hívtam fel. Viszont a kezemben tartottam a fehér érintőképernyős telefonomat és egyre csak vártam a hívását. Legalább hívna fel, és mondaná, hogy minden rendben van vele, csak ez a randi most el fog maradni!
1 órakor mind a hárman békésen üldögéltünk a narancssárga székeken a Plázában, előttünk a tálcákkal, melyen 1-1 üres tányér hevert.
- Tele vagyok- szögezte le Melissa, és egészen elfehéredett. Odanyújtottam az ásványvizes palackomat- Ez majd segít- mondtam neki.
- Akkor senki nincs benne egy jó kis kakaós palacsintába?- nézett ránk. Mikor mindketten erős tiltakozásba kezdtünk, megrázta a fejét, és csak annyit, mondott, hogy lányok...
- Mi a baj, Laura?- nézett rám barna hullámos hajú barátnőm.
Biztosan nem akarta megkérdezni Chad előtt.
- Matt- feleltem, és barna szememben éreztem, ahogy egy könnycsepp kezd gyűlni- Úgy volt, hogy együtt leszünk ma egész nap, és valami különleges programmal akart meglepni- böktem ki- De nem jött el. És még csak fel se hívott- határozottan a sírás küszöbén álltam- Bár hallanám a hangját!
És ekkor csoda történt: mögöttem, olyan 10 méterre, ahol emlékezetem szerint egy újságárus volt meghallottam. A nevetése. 1000 közül is felismerném.
Hányszor nevetett a baklövéseimen, a mondataimon.
- Ez Ő?- kérdeztem Melissától, aki elszörnyedt képet vágott, bár nem értettem, hogy miért. Az előbb még boldog volt. Hirtelen eszébe jutott Erik és elszontyolodott? Nem. Érzem, hogy nem. Valami másról van szó...
- Laura, ne...- kezdett bele, de késő volt.
Megfordultam.
Senkinek nem kívánom azt az érzést, amit akkor átéltem.
Milyen vicces: a sors ma két új érzést fedett fel előttem: az egyik egy jóízű, kis pozitív, egészséges idegesség volt, a másik pedig gyötrelmes, keserű fájdalom. És egy ember váltotta ki belőlem őket. Matt Bender.
Ott állt a sötétbarna hajával, ami mintha ebből a távolságból fekete lett volna. És azokkal a gyönyörű tengerkék szemeivel most nem engem pásztázz.
Hanem egy másik lányt.
Egy meglehetősen csinos lányt, ha azt vesszük alapul.
Természetellenesen hosszú, vöröses haja volt. Az öltözéke azt sugallta, hogy gyakran jár Plázákba és persze bulikba. Ez kis ribancnak tűnt a szememben, bár nem szoktam használni ilyen kifejezéseket. Még a gondolataimban sem.
De most minden megváltozott.
Legszívesebben odamentem volna, felpofoztam volna, a lánynak pedig könnyedén azt mondtam volna: A tiéd lehet... Amennyiben szereted a használt játékokat.
De nem bírtam mozdulni. Egyszerűen nem ment.
- Most mit kellene tennem?- fordultam Melissához.
- Nos... Szerintem ne viselkedj egy ostoba féltékeny kislányként. Lehet van valami oka, hogy találkoztak. Először járj a végére- tanácsolta, és be kellett látnom, hogy teljes mértékig igaza volt. Miért esnék neki szerencsétlen temremtésnek? Az megoldana bármit is? Jó, az emberi hormonok és a temperamentumom irányította ez előbbi felpofozós elméletemet, de így átgondolva, tényleg nagy hülyeség lett volna.
Ezért először is vártam. Otthon sütöttem pár csokoládés muffint ideg- és feszültséglevezetés végett.
Épp mikor az utolsó darabokat raktam át egy narancssárga műanyag tálba, megszólalt a mindenre válaszul kínálkozó csengő.
Hirtelen borzongás futott át a hátamon.
Megvártam, míg Chad kinyitja az ajtót és beinvitálja a kint várakozó embert.
Én mit sem törődve a kérdéseimmel, igyekeztem azt a látszatot sugallni, hogy csak az elmaradásra kerülő randink miatt vontam fel az orromat. Terveim és számításaim szerint majd később kerül sor a titokzatos leányzó hovatartozása felől szóló vitánknak.
Matt megölelt hátulról és egy puszit nyomott az arcomra.
- Kérlek ne haragudj rám annyira!- fordított maga felé.
Gratulálok!-gondoltam magamban- Eltaláltad a gyengepontomat!
Azok a tökéletesen csillogó szemek akaratomon kívül oldottak a keserűségemen, és hajlandó lettem rögtön a megbocsátásra. Légy erős Laura, légy erős!
- Hol voltál?- kérdeztem, bár nem így terveztem el az egész szituációt. Képzelgéseimben megfontolt, hatalmas körmondatok alkalmazásával akartam zavarba hozni és megalázni. Tulajdonképpen az igazságot akartam kikényszeríteni belőle.
- Én...- picit elgondolkozott.
- Úgy gondolom, ez egy egyszerű kérdés volt, tehát egy határozott választ várnék- szögeztem le.
- Laura. Valamit be kell vallanom- mondta, és megkérte, hogy menjünk fel a szobámba. Természetesen megengedtem, hisz döbbenet telepedett a légkörbe részemről.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése