4. fejezet -Matt

Éreztem, ahogy izzadni kezdett a tenyerem. Tudtam, hogy elfog előbb-utóbb érkezni ez az idő.Az igazság ideje.
Idegesen tekintettem a karórámra. A mutató éppen, hogy mozdult valamit.
Egyre csak az előttem lévő hatalmas vékony képernyős tévét bámultam, amin ócskábbnál ócskább reklámok váltakoztak.
Egy ideig figyelemmel kísértem az embereket: egy lány bement egy butikba, ahol ruhákat nézegetett. Hosszú szőke haját, amiben egy rózsaszín tincs volt lófarokba hordta, fülében a fülbevaló minden egyes mozdulatára hálás csillogással válaszolt. Kifinomult és látszatra is drága ruhákat hordott. Egyből le lehetett vonni a családi állapotát, a környezetét, az elhomályosult gondolkodásmódját.
Tudtam, hogy szegény családból származott, ahol megromlott anyjával a viszonya az állandó elégedetlenkedése és siránkozása miatt. Az iskolában a legmenőbb klikkhez akart tartozni, ezért kötelességének érezte, hogy úgy nézzen ki, ahogy "azok" a lányok. De persze céljai útjába állt a pénz, az örök elrontó. Anyja örült, ha a számlákat képes volt finanszírozni, de gondolom lánya miatt néha még azokat is félrelöki, csak azért, hogy a lánya boldog legyen.
Ezt azokból az apróságokból vontam le, amiket láttam. Először is feltűnő helyen lévő márkajelzéses ruhákat hordott, és most is azok között búvárkodott. Miután megfelelőnek találta a márkajelzés elhelyezkedését, kereste az árcédulát. Nagy fájdalmak között hajogatta vissza a polcra folymatosan a drága darabokat.
Később balra tőlem, a büfék és gyorskajázdák soraságában egy családra lettem figyelmes.
Elszörnyedve tekintettem a jelenetüket. A gyermek láthatóan egyke volt, és a szülők pedig minden felesleges dologgal felruházták.
Épp nevettek azon, ahogy az édes drága tökéletes fiúk belerakott egy pizza darabot a kólájába. Több probléma is feltűnő lett, mint például, miért rongálják a gyermekük szervezetét minenféle hulladékkal? És kérem, hol tart a mai világban a nevelés? Egyáltalán tisztában vannak a szülők a teendőikkel?
Nyilvánvalóan nem. Illetve elég kevesen. Túl kevesen.
Így esett meg, hogy idő után már a televíziót is érdekesebbnek találtam, mint a körülöttem lévő embereket.
- Matt?- hallottam meg mellettem egy vékony lányhangot.
Mikor észrevettem a szemkápráztató jelenséget, teljesen elakadt a szavam.
- Suze? El se hiszem, hogy te vagy az- a lány elpirulva leült mellém.
- Te sem panaszkodhatsz. Bár te az emlékezetemben mindig is ennyire helyes voltál- mondta Suze.
Suzanna Suarez előző életem egyik közeli barátja. Régebben kopott szemüveget hordott, ellenezte a sminket, a mű dolgokat, és kamaszkorának köszönhetően néhány kósza pattanás helyezkedett el állandó jelleggel az arcán. Elnyűtt, 2 mérettel nagyobb, fakó ruhákat hordott, így tiltakozva a divat ellen. Arcát össze-vissza álló göndör gyerekes hullámú haja keretezte.
De most: mintha egy átalakító műsorban vett volna részt. És ki tudja, hogy nem e így volt e...
Göndör haja véglegesen eltűnt, helyette kivasalt egyenes haja volt, hatalmas barna szemeit hosszú fekete szemcerúzával és 1 cm-es műszempillával emelte ki, az öltözéke pedig... Hát... Egyáltalán nem a divat elleni volt, sőt...
- Teljesen megváltoztál- mondtam neki.
Kacéran felnevetett. Ő már nem az a jószívű, kedves és önzetlen ember volt. Élvezte a szépségét és élt is vele. Bizonyára több fiút is bolondít egyszerre.
- Remélem ezt bóknak szántad. Nos, untam a stréber titulust- mosolygot rám édesen.
- Mit szeretnél tőlem?- kérdeztem a lényegre térve.
Ma hajnal 4-kor kaptam egy SMS-t tőle, amiben az állt, hogy ma 11-re legyek a Plázában, vagy különben búcsúzzak el a családomtól.
Tudta a titkomat.
Tudta, hogy bújkálunk.
Tudta, hogy a markában tart.
- Ó, Mattie, de most miért támadsz így le?- simogatta meg az arcomat- Nem értem, miért kell egyből a rosszat feltételezned- pislogott rám kislányosan- Hogy van a kis Chloé?
- Honnan tudsz róla?- néztem rá.
- Megvannak a magam kapcsolatai- kacsintott rám és elégedetten hátradőlt a padon.
- Beavatnál az új világodba?- néztem rá.
- Ó, azok a tengerkék szemek most is olyan tiszták, mint egykor. Sose bírtam nekik ellenállni. Ahogy most sem- pirult el- Magyarázatokat szeretnél?
- Kérlek.
Suze letekerte fehér alapon fekete párducmintásos sálját és óvatosan belehelyezte az ölébe.
- Először is, bocsánat a karambolért. Lekellett szerelnem Chloét. A fickó túl nagy kocsival ment beléd. Nem akartam, hogy neked bajod essen.
Hirtelen düh kezdett tombolni bennem. Ki ez a lány, aki mellettem ül? Mi történt vele? Mitől lett ennyire gonosz?
- Majdnem meghaltam- sziszegtem a fogaim között.
Hirtelen két hideg kéz fogta meg az arcomat, és maga felé fordította.
- Bocsáss meg, nem akartalak bántani. Téged nem- elhúzódtam tőle, mire ő megrázta a fejét- Azt hittem, hogy nagyobb lelkiismereted lesz a Chloéval megesett éjszakátok után. Nem adtam be nektek elég port...
Lehunytam a szemem.
Tudtam, hogy hazugság az életem, de nem gondoltam volna, hogy egy második erő is közrejátszik benne. Az állandó titkolózás közepette teljesen elfelejtettem az apró jelekre figyelni. Chloé soha nem jött volna be olyan szándékkal, és feltehetőleg én józan állapotba elutasítottam volna.
De mindketten befolyásolva voltunk.
És én hónapokon át emésztettem magam.
- De elérted, amit akartál- szögeztem le- Meggyűlöltük egymást.
- Nos... Te is tudod, hogy hazudsz- érintette meg pajkosan az orrcsúcsomat- Pontosan tudom, hogy Chloé nem adta fel soha a kísérletet, hogy újra jóba legyetek, szóval Ő nem utál téged. És te se Őt. Te magadat utáltad.
Igazat mondott.
Bólintottam.
- Azért kellett a karambol, hogy becsalogasd Chloét a kórházba, ahol Cristofel Knight anyja kezei közé adhattad- mutattam rá.
- Pontosan. Okos vagy- dicsért meg- Ám egy valamit nem értek. Valamiért összevesztetek a kórtermedben. Ahol persze én is többször meglátogattalak... Chloé  nem hajlandó beszélni. Semmiről se. És ez gond. Nagy gond.
- A te gondod- vontam meg a vállam.
- Tévedsz. Tudod nem akartam ehhez folyamodni, de ha te így, akkor én úgy...- elővette a telefonját, valamit nyomkodott, majd felém tartotta a telefont.
A telefon kijelzőjén Dublin rendőrségének telefonszáma, vagyis a 01 666 9500 volt.
Tudtam, hogy ez mit jelent.
- Ki, vagy mi a fontosabb? A családod, vagy a titkod előttem?
Megpróbáltam felidézni azt az estét a kórházban. Nyilvánvalóan azért pikkeltem rá, amit Laurával próbált tenni.
- Vigyázz, meg ne csússzon az ujjam- sürgetett Suze, megrázva a kezét.
- Tedd el.
- Kapok kielégítő választ?
- Igen.
Suze arcára diadalittas mosoly telepedett és kíváncsian fordult felém fülig érő mosollyal.
- Chloé gonoszkodott egy lánnyal.
- Mi a neve?
- Lényegtelen- nem akartam belekeverni Laurát. Tudtam, hogy ez neki sok lenne.
- Én mégis úgy érzem, hogy fontos lehet a továbbiakban- újra elővette a telefonját.
- Laura- suttogtam.
- A szomszédlány, igaz? Tudtam, hogy nem csak korrepetálni jár át hozzád...- meglehetősen féltékenynek tűnt.
- Szóval mit akarsz?- tértem vissza az első kérdésemre.
Suzanna ismét felvette a pajkos, kihívó mosolyát. Élvezte, hogy Ő irányít.
- Tárgyalni, természetesen. És az igazságot.
- Az igazságot elmondtuk akkor és ott- mondtam határozottan és felálltam a padról.
Kezdtem egyre türelmetlenebb és ingerültebbé válni.
- Érintett vagyok a dologba. A ti kezeteken szárad a vér. Senki sem az, akinek látszik, igaz?- nézett rám komolyan Suze, és ő is felállt a padról.
Nyaka köré tekerte fehér sálját, ezzel jelezve, hogy hajlandó berekeszteni a mostani értekezésünket.
- Hamarosan újra kereslek- mondta.
- Nem várom- mosolyogtam rá barátságosan, és elindultam a mozgólépcső felé, magam mögött hagyva a lányt.
- Hé, Mattie! Én most perpillanat jobban aggódnék Laura miatt- kiáltotta utánam, és eltűnt valamelyik boltban.
Tudtam, hogy mit kell tennem. Először is haza kellett mennem, hogy tisztázzam a dolgokat az apámmal.
Otthon elég feszült volt a helyzet, mióta elragadták tőlünk Chloét, ezzel is visszatartva továbbköltözési kísérletezéseinket.
Elmeséltem a történteket apának, aki csak ült és a homlokát dörzsölgette.
Végül elég szomorú döntést hozott.
- Nem engedem meg, hogy börtönbe vonulj azért, amit nem is te követtél el!- jelentettem ki határozottan.
- Nem, Matt, ezt kell tennem! Nem kockáztathatunk többet, és nem tudom, mit gondoltam akkor, amikor bujkálásra kényszerítettelek titeket. Nem élhettek így... Ráadásul ki tudja mit művelnek Chloéval... Meg se látogathatjuk Őt. És zsarolnak. És látod milyen szörnyűséges dolgokat követnek el. Nem mehet így tovább- jelentette ki.
- Várj még! Minimum 1 hónapot! Mindenre megoldást találok, ígérem!
- Most mennem kell- mondta apa és már el is ment.
Ekkor mentem át Laurához. Mikor becsengettem, akkor jutott eszembe, hogy ma lett volna Laura nagy napja... Amikor semmi elfoglaltsága nincs. És ígértem neki egy hihetetlen randit... Legalább virág lenne nálam, vagy legalább egy kis csoki...
Chad nyitott ajtót, aki boldogan beinvitált és útbaigazított Laura tartózkodási helye felé- ami történetesen a konyha volt.
Megöleltem és megkértem, hogy menjünk fel a szobájába, mert nem tudhattam, hogy esetleg nem kameráztatták e be a házukat...
Laura kicsit félénken bezárta maga mögött az ajtót és leültünk az ágyára.
A szemében értelmetlenség tükröződött némi aggodalommal vegyülve.
Hogyan rángathatnom bele egy ilyen komoly ügybe, ezt az ártatlan teremtést? Hova fajulnak majd a dolgok?
- Laura... Nem voltam veled egészen őszinte- kezdtem bele komolyan, mire kicsordult egy könnycsepp a szeméből és összecsapta a tenyerét.
- Tudtam, ó, mennyire tudtam! Az a lány a plázában... Biztos Ő az igazi barátnőd...
Gyorsan letöröltem a könnycseppét és megcsókoltam.
- Ugyan, Laura, nekem te vagy az egyetlen. Ettől fontosabb dologról van szó. És nem fog tetszeni.
Laura még mindig értetlennek tűnt, de kihúzta magát, mint mindig és várta a fejleményeket.
- Életem során rengeteg helyen laktam már, ezt pontosan tudod. Ám ennek van egy elég ronda oka. Belekeveredtünk egy nagyon csúnya dologba. Öhm... Egy gyilkosság. Megértem, ha nem akarsz tovább velem lenni, de kérlek hadd magyarázzak el pár dolgot- és elmeséltem neki, hogy ki is volt az a lány a plázában. Meséltem Christofel Knightékról, Dublinról, és még pár apróbb dologról, amit elviselhetőnek véltem, hogy megtudja.
- És... Mi volt pontosan ez az ügy, amit említettél? Ez a gyilkosság? Ami miatt bujkálnotok kell- kérdezte Laura.
- Azt sajnos... Nem mondhatom el. Nem akarlak belevonni.
Laura bólintott.
Nagyon mélyen gondolkozott.
Gondolom nem meri kimondani, hogy távozzak a szobájából, mert tart tőlem. Annyira illedelmes és alkalmazkodó. Csak megtűri a jelenlétemet a szobájában.
Felálltam az ágyáról és elindultam az ajtó felé.
- Hova tartasz?- kérdezte és már ott is termett mellettem, szorosan megölelt.
- Öhm... Nem utálsz? Nem félsz? Nem gyűlölsz, amiért hazudtam, amiért titkolóztam?
Laura megrázta a fejét.
- Nem. Én szeretlek. És bízok benned. És azon leszek, hogy segítsek- mondta és megcsókolt.
A következő fél órát tervek szövögetésével töltöttük és próbáltunk közösen kieszelni valamit.
Úgy gondoltuk, hogy először Chloé állapota felől kellene érdeklődnünk, ezért elmentünk a kórház pszichiátriai osztályára, ahol a recepcióstól kellett engedélyt kérnünk a látogatásra. Megkaptuk.
Laura Melissa nevét diktáltatta be a látogató nevéhez, szerencsénkre nem kértek azonosságot igazoló igazolványt.
Bevezettek egy elég picike fehér szobába, ahol egy asztal volt néhány kopottas ócska faszékkel.
Kis idő elteltével bevezették Chloét, aki kedvtelenül leült a székére, ránk se nézve.
Szörnyen nézett ki: körülbelül 3 kilót fogyhatott, melytől az arca rendkívül beesettnek és betegnek tűnt, szeme alatt hatalmas fekete táskák éktelenkedtek, arca hófehér volt, akár odakint a frissen lehullott hó.
- Hello, Chloé. Én vagyok az Mel- mondta Laura, és a fekete hajzuhatagot félresöpörte az arcából, úgy meredt rá és rám.
Pár percig tűnődött és próbált megfelelő választ találni Laura új nevére.
Odacsúsztattam felé egy lapot, mire Laura magyarázkodni kezdett: - Erik küldte nekem ezt a levelet Párizsból! Tudod a világ körüli turnéja éppen ott állomásozik.
Chloé a kezébe vette a papírt és elolvasta.
Természetesen a lapon az igazság állt. Elmagyaráztam neki a helyzetünket, Suzannah akcióját a droggal és a karambollal, apa gondolatait, és Laura lenyomozását.
Levélírás közben Laura összekészített egy kisebb túlélő csomagot Chloé számára, így Ő a fontosabb dolgokat -amiket amúgy se szívesen osztanék meg vele, nehogy bajba sodorjam-, nem látta.
Chloé megértett mindent elsőre.
- Kérelmeztük az áthelyezésedet egy másik orvoshoz, aki majd a kezelésébe vesz- magyarázta fülig érő szájjal Laura- Ha minden igaz, holnap már utazhatsz is hozzá egy diagnosztizálásra.
- Értem- felelte szűkszavúan a fekete festett hajú lány- Az jó lenne.
És valóban: Laura apukájának, Mr. O'Connornak van egy nagyon közeli ismerőse, aki már holnapra adott is időpontot Chloénak. Kijuttatjuk erről a szörnyű helyről, ahol az állapotát egyre jobban rombolják lefelé. Véget vetünk szenvedéseinek.
Egy probléma holnap kihúzásra kerül a listáról.
De a komolyabb része, csak most kezdődik.