- Te csaltál!- nevettem egy kék színű golyót bámulva, ahogy belegurult egy lyukba.
Kiskorom óta vonzottak a játékok- főleg, amiben lehetett nyerni. Nincs attól szebb érzés... Mindenki profiként tekint rád, elismerik az alakításodat, picit talán még irigykednek is...
Az egész a nevelésemre lehet visszavezetni. Ha apa nem éreztette és értette volna meg velem a nyerés zamatos ízét, akkor nem lennék olyan, amilyen. De én már ilyen lettem. Képtelen vagyok veszíteni.
Mégis, ha Mattel játszom, akkor egyáltalán nem érdekel, hogy mi lesz a végeredmény- a lényeg, hogy jól érezzük magunkat.
- Én? Csalni? Viccelsz?- mosolygott rám azzal a féloldalas mosolyával, amit akkor vesz fel, ha valami vaj van a füle mögött.
Odajött hozzám, adott egy puszit a homlokomra, majd rátámaszkodott az asztalra.
- Nem tehetek róla, hogy örök nyertes vagyok!- jegyezte meg felemelt hangsúllyal, majd becélozta a fehér golyót és lőtt egy határozott mozdulattal. A golyó közepes sebességgel elindult a fekete nyolcas felé, meglökte azt, ezzel átadva a lendületét és így a fekete golyó egy kecses mozdulattal eltűnt az asztal középső lyukjában.
- Mázlista- jegyeztem meg, és leraktam a dákót a biliárdasztalra- De akkor is csaltál- kötekedtem vele.
- Jó, talán rásegítettem a kék golyóra az előbb, de csak azért, mert megsajnáltam, hogy nem kapott akkora lendületet, mint amit én adni szerettem volna neki- trillázta Matt, majd magához húzott és megcsókolt.
- Kérsz egy forrócsokit?- fogta meg a kezem, a választ meg se várva, és beültetett az egyik boxba- Mindjárt visszajövök- mondta és már el is tűnt.
Rengetegen voltak most a szállóban, mert lavinaveszélyt állapítottak meg a szakértők. Halk zene fokozta az amúgy is jó hangulatú társaságot, akiknek a kedvét egy kis lavinaveszély egyáltalán nem befolyásolja.
- Laura- szólított valaki a nevemen- Örülök, hogy újra látlak!- jött oda a hang gazdája az asztalomhoz.
- Én kevésbé- mondtam neki a legangyalibb mosolyommal.
- Leülhetek?- kérdezte meg a fiú.
- Nem hiszem- ráztam meg a fejem.
- Laura, én azt hittem téged udvariasságra neveltek... Kérlek, ne okozz csalódást- húzta mosolyra a fiú a száját és leült a szemben lévő székre.
A szívem sebesen elkezdett verni, a pulzusom gyors verése szinte látható volt a kezemnél. Gyorsan levettem az asztalról a kezeimet, és beleraktam az ölembe, majd kihúztam magam. Azt akartam éreztetni a velem szemben ülő fiúval, hogy egyáltalán nem félek tőle, és teljesen nyugodt vagyok. De közben minden annyira zavaros volt!
- Mit szeretnél pontosan tőlem?- mondtam komoly arccal, tiszta kiejtéssel, egyenes hangsúllyal. Meglepődtem azon, hogy mennyire jól tudom befolyásolni a saját hangomat... Hálát adok az Istennek, hogy apa ragaszkodott a dráma szakkörhöz! Bár szívből gyűlöltem, mégis sok mindent köszönhetek neki: alsóban ott ismertem meg Melissát, ráadásul megtanított az érzelmeim uralására, az irányításra.
- Először is szeretnélek jobban megismerni- mondta a fiú- Másodjára szeretnélek felvilágosítani.
Christopher egyáltalán nem zavartatta magát: egyenesen a szemembe nézett a csillogó kék szemeivel, melyek annyira tiszták és ártatlannak tűntek. Nem olyan kék volt, mint a Matté- ennek cseppnyi szürke árnyalata volt, amely állandó érdeklődést tükrözött.
De a szürke nem valami szép szín. Én szeretem, de ha a színek tulajdonságait nézem, akkor Matt tengerkék szeme a jóság, és Christopher szürkesége a gonoszság. Ez a szürke olyan hamis... Nem tudom hova soroljam egyenlőre...
- Mindenről tudok- mondtam.
Christopher szemmel láthatóan nem erre volt felkészülve, így picit el kellett gondolkoznia.
- Akkor nem értem, hogy miért vagy még Mattel.
- Ezt hogy érted?
Christopher ismét felvette az arcára azt az önelégült mosolyát. Tudta, hogy felkeltette az érdeklődésemet.
- Biztos vagy benne, hogy Matt az igazi arcát mutatja neked? Hogy mindent tudsz róla?- rátapintott a lényegre... Szinte minden este ezek a kérdések fordultak meg a fejemben, de ahányszor megjelentek én annyiszor űztem el őket. Sokszor töprengtem azon, hogy én a jó oldalon állok e, és vajon nem csak a szerelem vakít e el?! De mindig ugyanoda jutottam vissza: megbízok Mattben teljes mértékig.
- Gondolom nem mesélt a hogy is mondjam... Gyógyszerekről. Igen, ez így ezerszer szebben hangzik. Nos nem beszélt neked a gyógyszeres időszakáról, igaz?- húzta fel a szemöldökét.
Próbáltam felidézni egyszerre az összes beszélgetésünket, de egyik között sem szerepelt gyógyszer... Mégis mit akar ez jelenteni?
Christopher szinte már repült az örömében, hogy engem újra zavarba hozhatott, így új lendülettel folytatta:
- Akkor nevezzük nevén a dolgokat. Matt drogdíler volt régebben. Sajnos ő is az áldozatává vált a kábító szernek... Rettenetesen eladósodott, meglopta a saját családját, mindenkinek hazudott, össze-vissza ígérgetett . Olyan szintre süllyedt, hogy bármit hajlandó lett volna megtenni a varázsszerért. Az ördöggel kötött egyezséget Laura. Az ördöggel- nyomatékosította magát, majd megnézte a reakciómat.
Egyszerűen nem bírtam elhinni Mattről. De miért akarna hazudni nekem ez a szőke hajú srác?
- Szerinted- folytatta Christopher, miközben a pultnál lévő szobakulcsokat fürkészte- miért gyilkolták meg az anyját?
Nyeltem egy hatalmasat.
- Te tudod, hogy nem az apukája volt?
- Persze, hogy tudom Laura. Az apukája annyira szerencsétlen, hogy ha szándékozott volna megölni a feleségét, az se sikerült volna neki. Egy papír- mosolygott Christopher, mintha csupa szép dolgokat mondana Mr. Benderről- Laur, gondolkodj el azon, hogy kivel jársz. Még most a te kezedben van a döntés- mondta Christopher, egy picit még hagyott gondolkozni, majd felállt és elindult.
- Christopher!- szóltam utána.
A fiú mosolyogva, örömmel sugározó arccal fordult felém.
Felálltam az asztaltól, hogy szemmagasságban legyek vele.
- Köszönöm, hogy elmondtad ezt nekem. Szeretem, ha az emberek őszinték- mosolyogtam rá. Chrisopher szemében megcsillant valami- talán a siker lángja... - De nem tűröm, hogy olyan embereket bánts, akik nem szolgáltak rá. Mr. Bender kifogásolatlan ember, ott segít, ahol kell. Mellesleg elég érettnek érzem magam a felől, hogy szabadon eldöntsem, hogy kivel szeretnék lenni. Nem érdekel, hogy mit csinált, hogy mi volt Matt régebben. Én a jelenben élek- mondtam neki szép lassan, mintha egy óvodáshoz beszélnék, majd bólintottam egyet, ezzel jelezve, hogy befejeztem a mondandómat és elindultam a konyha irányába.
Kinyitottam a barna ajtót, beléptem a halálian csendes helyiségbe, ahol csak egy kis fény szárnyalta körbe a szobát.
Matt az asztalnál állt, a kezét a szájához emelte, hátrahajtotta a fejét, nyelt egyet, majd a másik kezében tartott pohár vízből ivott.
Elindultam felé, ő pedig rám nézett.
- Kicsit türelmetlenek vagyunk?- kérdezte.
Valahogy nem találtam viccesnek a kérdését. Bosszantott, amit Christopher az előbb a fejemhez vágott, és gyűlöltem a tudatot, hogy talán igazat sugallt felém.
- Mit vettél be?- támadtam le, és az asztalon lévő gyógyszeres doboz felé nyúltam, de ő gyorsabb volt és elvette előlem.
- Csak C- vitamin- mosolygott rám- Mindjárt kész a forrócsoki, csak bedöglött a gép, de már megjavítottam.
Legszívesebben törtem- zúztam volna, és olyan obszcén szavakat vágtam volna a fejéhez, amiket később ezer százalék, hogy megbántam volna. Szabály szerűen éreztem, ahogy pang bennem a düh, ahogy egyre erősebb lesz, és ahogy átakarja venni felettem az irányítást.
- Miért hazudsz?- éreztem, ahogy kezd kiszáradni a szemem. Biztos a düh generálja a könnymirigyeimet...
- De Laura, nem hazudok- döbbent meg Matt. Lehunyta a szemét, majd olyan szinten megvilágosodott, mintha egy izzót nyelt volna le- Beszéltél Christopherrel- jelentette ki, majd megtámaszkodott a mögötte lévő asztalban.
- Igen- vallottam be, bár érzékeltem, hogy nem éppen volt helyes a cselekedetem.
Matt leült az egyik ebédlői asztalhoz, majd a szemben lévő szék felé mutatott.
Egyből vettem az adást és lehuppantam a szám szélét rágcsálva.
- Nem haragszom- mondta Matt- De amint látom, szó szerint rágódsz az új információid felől.
- Természetesen. Ezt nem lehet olyan gyorsan megemészteni- ráztam meg a fejem- Tudnom kell valamit, Matt... Tényleg drogoztál régebben? És árultad is?
Matt tekintete üveges lett, teljesen elködösült a tekintete. Annyira szörnyű volt, hogy ide nem szöktek be azok az idegesítő dalok, melyek a társalgóban szóltak és oldották a feszültséget. Annyira nagy csend volt itt... Annyira rossz érzésem volt...
- Igen- válaszolta halkan.
Ez a válasz nekem elég volt. Szóval egy újabb hazugság Mattől, és Christopher ismét igazat mondott...
Felakartam állni a székemből, mikor Matt megfogta a karom:- Hadd mondjam el az egész történetet.
Először nem akartam visszaülni, de azután eszembe jutott, hogy adtam egy esélyt Christophernek is a társalgóban... Akkor Matt miért ne kaphatna?
- Kezdheted- mondtam, miután felkészítettem magam a legrosszabbakra.
Matt vett egy hatalmas levegőt, majd kifújta.
- Emlékszel, amikor meséltem arról, hogy eleinte apám nehezebben viselte az őt érő támadásokat? Nos, ezekben az időkben pénzben sem bővelkedtünk... Én a jövőmet építettem, és ahhoz, hogy bekerüljek egy neves egyetemre pénz nélkül elképzelhetetlen volt. Már kiskorom óta a DCU volt az álmom, annyi jót hallottam felőle... De ehhez rengeteg pénzre volt szükségem. Egy ideig pincérkedtem, de annyi fizetéssel egy élet alatt nem szedtem volna össze azt a pénzmennyiséget, amit követelnek... Így pályát kellett módosítanom... Laura, rettentően szégyellem, amit akkor tettem, de szinte kényszerítve voltam... Azt akartam, hogy a szüleim büszkék legyenek rám... És ehhez áldozatokat kellett hoznom... Így vettem fel a kapcsolatot a sötétekkel... Nem én illetem őket ezzel a jelzővel, ők nevezték magukat így. Szóval ezek a sötétek rettenetesen jól fizettek. Tudtam, hogy a szerrel másokat teszek tönkre, de a jövőm a rögeszmémmé vált. Végül bekerültem az ottani úszócsapatba, ahol hatalmas volt a tét: ösztöndíjat ígértek a legjobbaknak. Nagyon sokat edzettem, az egyik verseny előtt azonban szükségem volt teljesítményfokozóra. Így váltam én is függővé. Eleinte próbáltam mérsékelni az egészet... A legszörnyűbb, hogy pontosan tudtam a következményeiről, tudtam a veszélyéről, de nem törődtem vele.
Kezdett szemet szúrni sokaknak a hirtelen teljesítményugrásom, és már-már ott jártak az edzőim, hogy vizsgálat alá akartak vetni. Mikor ezt közölték velem, rettenetesen dühös lettem, és otthagytam a csapatot, azt mondtam nekik, hogy nekem fontos a bizalom. Persze igazuk volt, és tartottam a vizsgálattól, így ezt a hazugságot tartottam a legjobbnak. Annyira sok adósságom volt a teljesítménynövelőktől, hogy újra beálltam pincérnek, és teljesen búcsút mondtam a DCU-nak. Kénytelen voltam meglopni a saját családomat- motyogta halkan az utolsó mondatot Matt, erősen a padlóra szegezve a tekintetét.
Megfogtam a kezét.
Észrevettem, hogy hirtelen a szeme jobban csillog, mint a megszokott, de nem akartam hangoztatni, így csak kifejeztem az együttérzésemet.
- Köszönöm, hogy őszinte voltál velem. Ezzel a háttér információval egy 180 fokos fordulatot vesz az egész történet- mondtam neki. Ekkor hirtelen felrémlett előttem a pár perccel ezelőtt megtörtént képsorozat- ahogy a zsebébe dugja a gyógyszeres fiolát Matt.
- És az a gyógyszer...- próbáltam felvezetni szépen a gyanúmat.
Matt lehunyta a szemét, és nem kerülte el a figyelmemet a kezeim között tartott keze pulzusának a hirtelen felgyorsulása.
- Mondtam már. C-vitamin- felelte gyorsan.
Megfogtuk a forrócsokijainkat és lekapcsoltuk a villanyt, majd kinyitottuk az ajtót.
Hogy mit láttunk?
Először is szeretném leszögezni, hogy arra voltam felkészülve, hogy oda térünk vissza, ahonnan az imént kijöttünk- a vidám légkörű társalgóba a hatalmas ablakokkal. Helyette tragédia fogadott minket.
Kitárta előttem Matt az ajtót, ahogy azt az etikett is megköveteli, én pedig kiléptem rajta, szóval én láttam meg először.
A színes kanapékon jajveszékelő véres testek hevertek, a székeken többen zokogtak, miközben vizsgálták őket. Ami még feltűnt, az a piszkos ruha volt, amit viseltek. Nem csak koszos, de szakadt is volt egyben.
Aztán az agyam elkezdett asszociálni, azaz összefűzést keresni a fekvő betegek között. Elpillantottam a boxba, ahol Christopherrel tárgyaltam. Most nem ő ült ott, azzal az önelégült arcával, hanem egy lágy vonású lány barna hullámos, rendkívül kócos hajjal. A homlokán egy sötétlila- szinte már fekete- folt volt. Mikor a szemébe néztem, akkor ismertem csak fel: - Melissa!- kiáltottam, ügyetlenségemben kiejtettem a kezemből a forró italt tartalmazó bögrét, és két lépéssel az előbb említett asztalnál teremtem- Úristen, mi történt?- kérdeztem, és elkezdtem vizsgálni a barátnőmet.
- A kisbusz, amit béreltünk...- szólalt meg mögötte a bátyám. Szőke haja teljesen ragacsosnak tűnt, az arcán pedig rátapadt fekete homok csücsült- Kisodródott, majd felrobbant.
Körbenéztem. Szörnyű lehetett az egész, annyira hálás voltam, hogy Matt nem akart menni, és hogy Chloét is sikerült lebeszélnünk! De a legjobb barátaim, és a testvérem rajta volt!
- Melissa pedig eléggé beverte a fejét, enyhe agyrázkódásra gyanakszom- szögezte le Chad.
- És... Miért nem a kórházba vitték a sebesülteket? Miért csak 1 orvos és 3 ápoló van?- néztem riadtan körbe. Tudtam, hogy így nem fognak időben tudni mindenkinek segíteni.
- Helikoptert küldenek, a lavinaveszély miatt a környező kórházak nem voltak hajlandóak kijönni segíteni, csak egy buszt küldtek, ami ide hozott minket.
Ekkor észrevettem Zoeyt is, Austin karjaiba omolva zokogni. Odamentem hozzájuk, és megszólítottam őket. Zoey válaszolni se bírt, annyira megrázta az eset, így Austin válaszolt, amikor megkérdeztem, hogy miért sír Zo.
- Volt egy lány a buszon, aki nem bírt kapaszkodni, amikor megfordult a busz. Nem volt elég időnk kirobbantani, a busz felrobbant, ő pedig benne lelte halálát- közölte halkan Austin, miközben egy pillanatra sem hagyta abba Zo hátának a simogatását. Megakartam én is nyugtatni Zoeyt, de úgy döntöttem, hogy Austin tökéletes félnek bizonyul a feladat betöltésére.
Felkutattam Mattet, aki magához húzott és teljes erejéből átölelt, majd olyan halkan súgta a következőt a fülembe, hogy egy lélek se hallja meg rajtunk kívül:- Biztos vagyok benne, hogy ez annak az őrült nőszemélynek a műve.
- Suze?- kérdeztem vissza.
Matt bólintott egyet, így jobban beleomlott a hajam közé.
Elhúzódtam tőle.
- Miért feltételezel róla ilyen rosszakat? Nem hinném, hogy ilyen messze érne a keze... Tudom, hogy rengeteg szörnyűséget követett már el... De ez.. Itt nem csak a mi barátainkról volt szó, Matt! Ez túl sok áldozatba került volna, és ez egy szerencsétlen egybeesés- fejeztem ki a véleményemet, ami szemmel láthatóan nem tetszett Mattnek.
- Laura, biztos vagyok abban, hogy...
- Fejezd be!- éreztem ahogy egy könnycsepp kezdett gyűlni a szemembe. Micsoda érzelgős lettem hirtelen...- Téged már elvakít a bosszú, Matt! Nem vagyok hajlandó tovább ezt csinálni- mondtam neki hangosan, majd hátat fordítottam neki és kimentem a hideg és sötét udvarra.
Elindultam jobbra, ahol találtam egy havas padot, amiről elsepertem a kezemmel a havat és leültem. A könyökömet megtámasztva a térdemen tartottam a fejem, és nem zavart, hogy egy egész hajzuhatag borult elém, amitől nem látok.
KATT...KATT...KATT- hallottam tőlem jobbra. Odafordultam a hang irányába.
Előbb egy piros tűz, majd fehér füst.
- Szép esténk van- mondta mellettem a fény okozója.
- Christopher- suttogtam halkan és kissé durcásan.
Már meg is bántam, hogy csupasz kézzel sepertem le a havat- a kezeim kezdtek jégcsapnak minősülni.
- Tudod mi tetszik benned, Laura?- kérdezte váratlanul a fiú.
Megráztam a fejem, és a hideg kezeimmel letöröltem egy könnycseppet.
- Az a tűz, ami benned van- fújt ki egy újabb adag füstöt, majd folytatta:- Tudod...olyan vagy számomra, mint ez a cigaretta: a tűz érleli, a füstön keresztül kijönnek a felesleges dolgok...A fehér borítása annyira kecses, elegáns, nőies. Szinte hibátlan. De mit számít a külső e kincs értékű belső nélkül? Mert ami benne van- a nikotin, az teljes mértékig függővé tesz. A te függődé- fordult felém, körülbelül 2 milliméterre volt az arcunk egymásétól. Éreztem a meleg leheletét a bőrömön, és a tekintete az egész testemet végigbizsergette, így felmelegítve azt- Meg akarlak csókolni- jegyezte meg halkan és drámaian- És tudom, hogy te is meg akarsz. De addig nem fog megtörténni, míg az övé vagy- vázolta fel az elképzeléseit, majd hirtelen elfordult tőlem és beleszívott a cigijébe, és soha többé nem fordult vissza.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése