Hatalmas és erős fény férkőzött be a szobámba.
Idegesen megfogtam a takarómat és a fejemre húztam, majd magzatpózba húztam magam.
- Chloé! Chloé!- szólított valaki gyengéden a nevemen.
Válaszként csak dünnyögtem egyet.
- Chloé!- kezdte újra.
- Mondd- válaszoltam neki nagy nehezen, majd elkezdtem nyújtózkodni, ennek hatására lecsúszott a takaró az arcomról és elvakított a hirtelen rám törő fény.
Egy pillanatig olyan érzésem volt, mintha vak lennék, majd szépen lassan a körvonalak alakot kaptak és hozzá társuló színeket.
Ekkor figyeltem meg jobban az ágyam mellett guggoló lányt. Egyenes szálú haját a fénycsóvák tűzvörössé varázsolták, mely a vállára omlott. Hatalmas szemeit nem vette le rólam, alig pislogott, és ami rendkívül idegesített... Az bizony a mosolya volt. Hogy lehet ennyire természetellenesen édes mosolya? De a kis gödröcskék, amelyek megjelentek az arcán, és ez az égő haj, ami hozzá párosult, annyira ördöginek tüntette fel.
- Suze- mondtam halkan, szinte sziszegve résnyire szűkült szemmel.
A lány felkacagott miközben bólintott.
- Úgy látszik az arcmemóriád a régi- jegyezte meg.
- Teljesen megváltoztál- bókoltam neki, bár közel sem kedvességből, inkább témaváltásnak nevezném...
- Haladni kell a korral, nem igaz?- húzott az ágyam mellé egy széket és leült rá karba tett kézzel, majd egyenesen rám nézett- Tartozol nekem.
Szerencsére mindig is az erősségem volt a figyelemelterelés az olyan dolgokról, amikhez nem akartam hozzászólni.
- Haladni kell bizony. Csak tudod mit nem értek?- néztem rá kihívóan, miközben összefogtam lófarokba a fekete hosszú hajamat egy hajgumival, ami mindig a kezemen volt- Miért pont az mondja nekem ezt, aki leragadt egy ponton?
- Miről beszélsz?- húzta fel az egyik szemöldökét Suzanna. Pontosan tudom, hogy mikor csinálja ezt: ha kezd kifogyni a türelméből.
- A te pontod történetesen az én drágalátos bátyám- magyaráztam.
Suze öt másodperces műnevetést tartott, majd szigorú és kemény arcvonásokkal megint rám nézett.
- Ne légy nevetséges- mondta, majd újra elismételte az előző mondatot:- Tartozol nekem.
Kikeltem az ágyamból, és az utazómhoz mentem, hogy kiválasszam a mai ruhámat.
- Kit akarsz becsapni, Suze? Még mindig előttem van a régi külsőd azzal a szörnyű göndör hajaddal és a divatellenes öltözködési stílusoddal. Az esti fogszabályozódat már meg se említem- kiemeltem egy citromsárga pólót és megvizsgáltam, majd miután megfelelőnek találtam odadobtam az ágyra- Akkor is epekedtél utána. Ahogy most is.
- Azt hiszel, amit akarsz, most nem ezért vagyok itt. Tartozol nekem, Chloé- dőlt előre a székben, hogy közelebb kerüljön az arcomhoz. Egyenesen a pofájába vigyorogtam, majd körülnéztem a szobába.
- Hogy sikerült bejutnod?- kérdeztem tőle, mert valóban kíváncsi voltam rá.
- Elmentek a kórházba a többiek- felelte könnyedén.
- És te betörtél hozzám- mutattam rá, majd elvettem egy almát az asztalról és beleharaptam- Ugye nem mérgezted meg?- tartottam felé, miközben egy pillanatra se hagytam abba a gonosz vigyorgásomat.
- Tartozol nekem- billentette jobbra a fejét, melytől még fenyegetőbbnek tűnt, mint eddig.
- Kimennél, amíg átöltözök?- hagytam figyelmen kívül a szavait.
- Megkaptad Christophert. Most te jössz, vagy különben tudod mi lesz. Megvolt az ízelítő, Chloé- Suze felállt és kecsesen kivonult a szobából.
Gyorsan bezártam mögötte az ajtót, majd elfordítottam a benne lévő kulcsot, hogyha esetleg meggondolná magát, akkor ne tudjon visszatérni.
Féltem.
Gyorsan magamra kaptam az előbb kiválogatott ruháimat, majd belenéztem a szobában lévő tükörbe.
A mosdókagylóról elvettem a bögrémben lévő fogkefémet, a víz alá raktam, hogy a sörtéi megpuhuljanak, majd nyomtam rá egy adag mentolos fogkrémet.
3 napja történt az a szörnyű katasztrófa a kisbusszal, és igazából ez az utolsó napunk itt. Mondanom se kell, hogy amikor a szülők meghallották, hogy mi történt teljesen kiakadtak. Főleg annak a lánynak a szülei, aki meghalt. Tragédia. De valahogy nem tudtam együtt érezni velük, és nem bírtam azonosulni az érzéseikkel. Az ő gondjuk, és nem az enyém.
Tegnap este beszélgettem Mattel. Elmondta, hogy már most visszatért a régi önmagam. Megjegyezte, hogy ugyanolyan érzéketlen és gonosz vagyok, mint azelőtt voltam. Elmondtam neki, hogy az emberek nem tudnak változni, csupán csak néhány pillanatig. A régi személyiséget nem lehet csak úgy kidobni! Az a múltam, a jelenem és a jövőm.
És most is csak a saját érdekeimet fogom nézni. Mert ez vagyok én. Nem érdekel, hogy kiket kell eltaposnom közben, és hogy kik fognak megsérülni, vagy éppen, hogy kiket kell felhasználnom. Ez volnék én.
Kiöblítettem a számat és körülnéztem az apró szobán.
Annyira pici volt, hogy hirtelen bezártság érzetem támadt, ezért úgy döntöttem, hogy kimegyek a társalgóba inni egy forrócsokit, vagy flörtölni valami helyes itt szálló fiúval.
Gondosan bezártam magam mögött az ajtót és a zsebembe raktam a kulcsot, majd kecses, kimért lépésekkel elindultam az utamra.
Meglepetésemre az egyik boxban egy erősen ismerős arcot pillantottam meg, aki egyenesen engem nézett.
Szőke haja ugyanolyan jól állt neki, mint ahogy az emlékeim között elvan temetve.
Intett egyet, hogy csatlakozzak hozzá.
Először körül néztem ,hogy lát e valaki, utána rájöttem, hogy a barátaim mind a kórházba vonultak legjobb tudomásom szerint, szóval semmi akadálya annak, hogy odamenjek.
De vajon mit akarhat tőlem?
Leültem a fiúval szembe egyenes háttal, felvont szemöldökkel és karba tettem a kezemet, majd vártam.
- Hallom nem járt sikerrel Suze- kezdett bele Christopher, miközben kevert egyet a kávéján.
- Ahogy te sem Laurával- támadtam vissza.
Christophernek meglehetősen tetszett a csípős megjegyzésem, felemelte a bögrét és óvatosan a szájához emelte, ügyelve arra, hogy a forró ital meg ne égesse azokat a gyönyörű ívű ajkait, majd belekortyolt a gőzölgő italba.
- Ne legyél te ebben olyan biztos- jegyezte meg halkan fülig érő mosollyal.
- Te meg ne legyél ostoba.
Christopher hosszan a szemembe nézett- Ugyanolyan utálatos vagy, mint akkor. A lelked fekete, Chloé.
Legszívesebben felpofoztam volna a kijelentése miatt, de uralkodtam az indulataimon, és próbáltam a lehető legnormálisabb hangnememen mondani a következőt: - Tudod Christopher, az igazság az, hogy szívesen társalognék veled édes hangnemben... Csak éppen nem bírom a patkány pofádat, ami a javítóba küldött- mosolyogtam rá és felálltam az asztaltól.
- Még mindig szeretsz, igaz?- kiáltotta utánam.
Egy pillanatra megmeredtem, és kerestem a megfelelő szavakat, de valahogy sehogy se jött a nyelvemre. Végül megráztam a fejem, és elhúztam a csíkot anélkül, hogy egy pillanatot is szenteltem volna arra a patkányra. Bementem a szobámba és a napom jelentős részét ott döntöttem Zoey bugyuta képes magazinjait olvasva- jobban mondva megnézegettem a képeket, és ami érdekelt átfutottam.
Így akadt meg a tekintetem egy ismerős sztárocskán, aki vakító fehér fogaival mosolygott az egyik oldalon. Fekete haját ugyanúgy tüsisen hordta, a kék szemei káprázatba ejtőek voltak. Erik Logan.
Erik Logant a mi nap Hollywoodban kaptuk lencsevégre, amikor egy titokzatos lánnyal vásárolt az egyik híres butikban. Vajon ő lesz a következő barátnője a fiatal énekesnek?
Ez a két sor tudtam, hogy akár életet is rombolhat. Mégpedig a drágalátos Melissa Morganét, aki mostanában sokat legyeskedik Chad körül... Mi lenne ha bekavarnék neki egy kicsit? Chad az enyém lesz... Ő pedig szenvedhet a kis sztárocskája miatt. Tökéletes.
Mintha a fentiek meghallgatták volna a kívánságaimat, ebben a pillanatban jött be Melissa és Zoey a szobába.
- Mi jót csináltál?- kérdezte tőlem Zo és leült mellém az ágyra.
- Kölcsön vettem az újságodat, remélem nem bánod.
- Ugyan...- mondta Zoey és elnyújtózott mellettem az ágyamon.
- Hé, ez itt Erik!- játszottam a meglepettet és erősen Erik csillogó fogaira raktam a mutatóujjamat. Úgy csináltam, mintha gyorsan átfutnám a cikket, majd gyorsan tovább lapoztam.
- Mit ír?- jött oda Melissa.
- Semmit, semmit, csupa badarság...- löktem el a kezét.
- Add ide!- erőszakoskodott Melissa és kiragadta a kezeim közül.
Megnézte a képet, és elolvasta a hozzá kapcsolódó iratot.
Belehajította a kukába a magazint és kiszaladt a szobából.
- Én nem akartam ezt- kaptam a fejemhez a kezeimet- Úristen, mit tettem!
- Semmi baj, Chloé. Én is olvastam... Nem tudhattad... Jaj, ne vedd már a szívedre!- mondta Zoey és átölelt.
Én kicsit hüppögtem, szipogtam, de közben belül végtelenül boldog voltam. Egy ellenség kilőve. Chad újra tiszta. Melissa most annyira maga alatt lesz, hogy nem lesz ideje Chadre.
Nyertem. Már megint...
Akaratlanul is mosolyra húztam a számat, mérhetetlen elégedettség árasztott el.
Jól jegyezzétek meg: Chloé mindig megkapja, amit akar. Végérvényesen visszatértem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése