8. fejezet

- Ez lesz az utolsó táskád?- fordultam húgom felé, miközben a kocsi csomagtartójába emeltem be egy feltűnően hatalmas sötétkék bőröndöt.
Chloé végigsimította hosszú fekete haját az ujjaival és bólintott.
- De mit fognak gondolni rólam, Matt?- nézett rám aggódó szemekkel.
Pontosan tudtam, hogy mire gondol: az egész iskolánk tudta, hogy javítóba került, bár az okáról csak találgatni tudtak.
Lezártam a csomagtartó fedelét és odamentem hozzá.
- Mit számít, hogy mit gondolnak, Chloé? Mikor törődtél mások véleményével?- kérdeztem tőle merő jóindulatból. Régebben utáltam azt az egoista stílusát, de most meglehetősen hiányzott. Teljesen kicserélődött mióta hazajött abból a szörnyű intézményből.
- Akkor minden más volt- jegyezte meg halkan- Mattie, én nem akarok menni!
- Hidd el Chloé, jót fog tenni az éghajlatváltozás. És ott leszünk mindnyájan.
- Zoey is?- kérdezte félénken.
Láttam rajta, hogy igazán megkedvelte Zoeyt. Mikor Chloé zombivá vált  a napokban, elmondtam a Beth'-ben Zo-nak ,aki felajánlotta a segítségét, és azóta minden áldott nap betért egy órácskára Chloéhoz beszélgetni. Néha hozott neki palacsintát, vagy valami péksüteményt. Annyira rendes volt tőle.
Chloé egyre jobban kezdett visszatalálni önmagához, de szabály szerűen rettegett ettől a környezettől. Így döntöttem amellett, hogy elviszem síelni magunkkal.
- Igen, ő is jön- mosolyogtam a húgomra és átöleltem- Minden rendben lesz.
- Ne ölelgess már, tiszta ciki- felelte és kievickélt karjaim közül.
Kezd visszatérni- futott át az agyamon. És ezzel semmi gond nincs. Így lesz a legjobb.
- Matt!- hallottam a hátam mögül a legédesebb lányhangot. Megfordultam.
- Sziasztok!- köszöntem Laurának és Chadnek- Pakoljátok az utánfutóra a cuccotokat, mert a csomagtartó már megtelt- magyaráztam nekik.
Adtam Laurának egy szájrapuszit, majd segítettem Chadnek felrakni a cuccaikat. Addig Laura pötyögött valamit a telefonján, Chloé pedig beült a hátsó ülésre.
- Készen álltok fiatalok?- jött ki apa a házból. Bezárta kulcsra az ajtót. A hideg hatására teljesen elpirosodott az arca.
- Indulhatok apu!- kiáltotta neki Chloé, mire mindannyian beültünk a kocsiba.
Az iskolánál egy hatalmas fehér busz várakozott, mellette már javában ment a busz aljába való bepakolás. A szülőkön látszott, hogy mennyire féltik a csemetéiket, volt aki ölelgetni próbálta gyermekeit, volt aki pénzzel halmozta el őket.
Észrevettem amint Melissa az anyukájával vitázik valamiről, mellettük pedig Zoey állt, aki úgy tett, mintha semmit nem hallana.
- Mel, Zo!- kiáltott oda Laura nekik, mikor kiszálltunk az autóból.
Megölelték egymást a lányok, addig mi Chaddel és apával bepakoltuk a felszereléseket az autóbusz aljában lévő helyiségbe.
Mikor végeztünk apa megveregette  a hátamat- Vigyázzatok magatokra- mondta. Mintha a szemében egy könnycsepp csillogna... De hát visszajövünk, mitől fél?- És vigyázz Chloéra.
- Nyugi, rajta tartom a szemem. Megbeszéltünk mindent- biccentettem felé.
- Gyerekek, mindenki itt van?- szólalt meg mögöttünk egy krákogó női hang, valószínűleg. Mrs. Tanner, aki vállalkozott arra, hogy elkísér minket, mint felügyelő tanár. Biológia és rajz szakos, szerencsére engem nem tanított- Nos, akkor foglaljuk el a helyeinket a buszon!- adta ki az utasítást.
Egyszerre hatalmas hangzavar támadt, hisz mindenki búcsúzkodásba kezdett, mindenfelől Óvatosan!, illetve Hívj, ha ott vagytok!- utasításokat adtak a szülők, mire a gyerekek lereagálták azokat.
Mi Laurával hátul foglaltunk el egy kettes helyet, mellettünk a másik oldalon Zoey és Chloé ültek, mögöttünk pedig Chad és Melissa.
- Hol van Austin?- kérdezte Zoey, amikor bezáródtak az ajtók és beindították a motort.
- Lehet lebetegedett- vonta meg a vállát Chad.
Alig haladt valamit a busz, Mrs. Tanner már le is állította azt, mert kapott egy telefonhívást.
Kis idő múlva kinyílt az első ajtó és 2 ismerős arc szállt fel a buszra.
Rendkívül hasonlítottak, de míg az egyik picit husisabb volt zöld szemekkel, addig a másik vékony testalkattal és okker barna szemekkel rendelkezett.
Elindultak a busz belseje felé, a mi irányunkba.
- Nem is ti lennétek- jegyeztem meg, mire mindenki nevetésbe kezdett.
- Ez a hülye rosszul állította be az ébresztőt- magyarázta Justin öccsére mutatva és leültek Zoeyék mögé.
A buszút rendkívül hosszú volt. Laurával kártyáztunk, beszélgettünk, zenét hallgattunk, de már minden bajunk volt. Mögöttünk Melissa és Chad békésen aludtak a korai kelés tiszteletére, mellettünk Chloé és Zoey lánymagazinokat olvasgatott és nevetgéltek.
a több, mint 9 órás út a kitérőkkel, megállókkal, pihenőkkel 12 órás lett.
Alig vártuk, hogy megérkezzünk már Cairngorm hegységbe és síelhessünk a 37 km-es pályán.
Annyira unatkoztunk, hogy barkóbázni kezdtünk.
A busz elején Mrs. Tanner buzdította az ott ülőket, hogy kezdjenek el énekelgetni, legalább addig is megy az idő. Olyan nyivákolásba kezdtek, hogy nem hallottam a saját gondolataimat se, főleg, hogy Justin is rákezdett.
- Kuss- dünnyögte Chad neki.
Ami engem illet, zsibbadt mindenem: a lábam, a kezem- MINDENEM.
Próbáltam wifizni a telefonomon, de semmi csatornát nem talált.
- A lenti táskámban felejtettem a laptopom- mondta Laura szomorúan- Legalább egy filmet nézhetnénk.
És így haladtunk tovább ezen a végtelennek tűnő hosszú úton.
Többen a tájból próbálták kitalálni, hogy ott vagyunk e már, de mindhiába.
Kezdtem azt hinni, hogy eltévedtünk, amikor megszólalt a remény:
- Megérkeztünk!- ütötte össze a tenyerét Mrs. Tanner, mire mindenki lázba jött. Felpattantunk az ülésről és őrültek módjára vágtattunk le a buszról, hogy kivehessük a csomagjainkat a busz csomagtartójából.
Az aviemore-i ifjúsági szálló pontosan olyan gyönyörű volt, ahogy azt a brosúrákban ígérték.
Kívülről szürke sziklákból épített jellegű volt az aprócska épület, mely a Cairngorms Nemzeti Park mellett terült el.
Hatalmas ablakok foglalták el csaknem a falfelület háromnegyedét, melyen hálásan lépett be kintről a napsugár és a fény, ami megvilágította az egész szobát, felerősítve benne a harmonikus színeket. Volt egy társalgó kék és piros kanapékkal, és egy közepes méretű tévé. Mellette egy derékig érő padlóburkolatú térválasztó oszlop mögött  egy biliárdasztal foglalt helyet, melyet pár fiú már meg is támadott. A tanár kiosztotta a kulcsokat, kiderült, hogy egy szoba 4 személyes, és az egyik szárnyba a lányok kerültek Mrs. Tanner felügyeletével, a másikba pedig a bajszos úszóedzővel, Mr.Fultonnal a fiúk.
Bementünk az első szobába, ami meglehetősen picinek tűnt,de aludni megfelelőnek bizonyult. 2 szürke állványú vas emeletes ágy foglalta el szinte az egész szobát, melyre kék ágynemű volt elhelyezve. Gyorsan lepakoltunk, kicsomagoltunk, elfoglaltuk a szobát. 1 óra múlva a társalgóba volt egy kis megbeszélés, amit csodák csodájára, na ki tartott? Hát persze, hogy Mrs. Tanner.
- A program a következő: tudjuk, hogy fáradtak vagytok az utazás miatt, ezért ma csak egy órácskára megyünk ki a síterepre, hogy felmérjük a helyzetet. Holnap egész nap síelhettek kedvetekre, ígérem!
Megkerestem a tömegben Laurát, és átöleltem a derekát, majd egy puszit nyomtam az arcára.
Megfordult.
- Nem fogom tudni megtenni- mondta.
Egész úton láttam rajta, hogy szorong, és éreztem, hogy túl sokat várok el tőle.
Tegnap este átmentem hozzá, hogy megkérjem egy hatalmas szívességre. A lehetetlent kértem tőle:
- Holnap reggel apa elvisz minket az iskolába a buszhoz. Velünk jöttök?- kérdeztem tőle.
- Persze, jól hangzik. Majd szólok Chadnek- ajánlotta Laura.
Egy picit nézegette még a listáját, hogy mindent berakott e, majd kitört:
- Mit akarsz igazából?- támadt le.
Bármennyire próbáltam leplezni, túl jól ismert már. Tudta jól, hogy ez eddig csak üres indok volt ahhoz, hogy megenyhítsem, mielőtt valódi célom okába vezetném be.
- A táborba gondolom a lányokkal leszel egy szobába...-kezdtem- Tehát Chloé hozzátok fog kerülni, hisz Zoey úgyis ezt akarná...
Laura lehunyta a szemét:- Biztos akarom én hallani a folytatást?
- Nem hiszem. De muszáj lesz kiderítened valamit.
Laura olyan közel lépett hozzám, hogy szinte éreztem szíve kapálásának hihetetlen gyorsaságát.
- Hazudnom kell majd?- kérdezte.
- Nem.
- Bekell csapnom valakit?
- Nem.
- Mondd.
- Közelebb kell kerülnöd Chloéhoz.
Lehet, hogy ez egyszerű feladatnak tűnt, de Laurának közel sem volt az. Vakon tapogatózott a sötétben, hisz soha nem tudhatta, hogy éppen miért kell megcsinálnia azt, amit én kérek tőle. De soha nem hátrált meg. Lenyomozott egy címet Dublinban és az apja iratai között megkeresett egy nagyon fontos papírt. Mindezek könnyebbnek bizonyultak, mint az új kihívásom, hisz Laura még mindig engesztelt Chloéra, amit nem is csodálok. Elmondta nekem, hogy ő nem hisz abban, hogy az emberek megváltoznak. Nem bízott továbbra sem Chloéban. És megkellett bizonyosodnom róla, hogy minden rendben e vele. Van pár rejtély körülötte, amit muszáj megtudnom.
- Mennyire közel?
- Elkell mesélnie egy történetet. Kérdezz rá Christopher Knightra.
- Miért?- kérdezte.
Annyira akartam válaszolni neki, már a nyelvem hegyén volt, de védenem kellett. Nagyobb biztonságban van, ha nem tud semmiről.
Egy rakoncátlan szőke tincset a füle mögé simítottam.
- Nem mondhatod el- sóhajtott fel savanyú arckifejezésem láttán.
Csodáltam amiért ennyire erős lány.
Mikor a telefonját nyomogatta a parkolóban, tudtam, hogy emészti magát. És a buszon is meglehetősen szótlan volt.
- Holnap lesz egy kis kitérő korcsolyázási lehetőséggel. Aki akar jönni, kérem írja fel magát a lapra!- Mrs. Tanner szavai visszahoztak a jelenbe.
Melissa és Chad gyorsan felfirkantották a nevüket, Chloé kijelentette, hogy Ő biztos nem megy, így Laurával mi is maradni fogunk. Zoey és Austin pedig még vacilláltak, hogy menjenek e.
- Akkor induljunk felfedezni a terepet!- adta ki az utasítást Mrs. Tanner. Laura megfordult, hogy a tömeggel együtt kimenjen az épületből, de én megragadtam a karjánál és bevonszoltam a fiúk folyosójára, ahol megvártuk, hogy a kis csipet-csapat legutolsó tagjáig elhagyja az épületet.
Bementünk a szobámba.
- Bocs a kupiért!- mondtam neki, hisz ahhoz képest, hogy most jöttünk már az egész szoba felfordult: minden ágy össze volt ugrálva, chipses és egyéb édességes zacskók hevertek szanaszét, a földön pedig morzsák és félig megevett szendvicsek foglalták el a padló 25 százalékát.
- Ha elkapnak, tuti, hogy büntetést kapok miattad!- jegyezte meg Laura-Berángattál a fiúkörletbe.
- Laura, ne legyél már ilyen velem- kértem és megöleltem.
- Milyen, Matt? Milyen?
- Úgy érzem, hogy most van eleged az egész ügyedből. Laura bármikor kiszállhatsz!
- Nem az ügyből van elegem, ahogy azt te nevezed. Hanem a titkolózásból. Én mindent megteszek, de úgy érzem, hogy nem bízol bennem!
- Laura, kérlek, ne kezdd megint...
- Miért Matt? Mert igazam van?
- Téged akarlak óvni, értsd már meg.
- Tudok magamra vigyázni, köszönöm szépen- fűzte össze a karját sértődötten a mellénél- És most ha megengeded csatlakoznék a többiekhez- megfogta a kilincset és kiment a szobából.
Elindultam utána, de csak a társalgónál sikerült utol érnem, ahol megtorpant, akárcsak én.
- Milyen véletlen, hogy itt összefutunk! Bizonyára te lehetsz Laura- nyújtotta a kezét a vörös hajú lány a barátnőm felé.
Laura nem ijedt meg, sőt viszonozta a kézfogást, ezzel jelezve, hogy pontosan tudja, hogy kivel áll szemben.
- Ugye milyen gyönyörűek azok a tengerkék szemek? Egész nap bírnám bámulni őket- nézett rám a lány, de a kérdést Laurához szegezte.
- Mit keresel itt Suze?- támadtam le.
- Síelek természetesen- emelte picit meg a lécét, amit a kezében tartott.
Ekkor megjelent egy fiú mögötte.
- Matt, milyen régen találkoztunk- jegyezte meg- Gyönyörű barátnőd van.
Megfogtam Laura kezét.
- Hagyd őt békén- szűrtem ki a fogaim közül.
- Eltudja dönteni, hogy mit akar, nem?- fordult felé- A nevem Christopher Knight- nyújtott felé kezet- Ha már a barátod nem mutat be...
Laura először nem tudta eldönteni, hogy vele kezet foghat e, hiszen erről a fiúról csak annyit tudott, hogy ő az új küldetése. Jobban mondva, a történetét kell kiderítenie Chloétól.
Végül vele is kezet rázott, mire Christopher megfordította a kezét és lovagiasan megcsókolta azt.
Laura gyorsan elhúzta.
- Menjünk Chris, az előbb láttam kimenni egy csoportot csatlakozzunk hozzájuk- mondta Suze a fiúnak.
- Sziasztok- köszönt el a fiú, végig Laurát nézve, majd eltűntek a bejárati ajtón.
Először szólni se bírtam. A fülemben visszhangzott Suze szava, amit a bevásárlóközpontban intézett hozzám: "Én most perpillanat jobban aggódnék Laura miatt!"
Aztán rájöttem, hogy itt az ideje bevallani pár dolgot Laurának. Kezdve az apám körüli rejtélyekkel.
Ismét beinvitáltam a szobánkba Laurát, aki megszeppenve leült az ablak felőli ágyra.
- Laura, most jött el az idő- és elkezdtem mesélni.
- Apa Dublinban egy biztosító cégnél volt valami vezetőféle, de nem igazán szerette a munkáját, hisz rengetegen zsarolták meg. Tudod, hogy van ez- a biztosítónak az a célja, hogy az emberekből minél több pénzt csaljon ki, és csak nagyon indokolt esetben hajlandó fizetni. 2 éve dolgozott ebben a munkakörben, eleinte nehezebben viselte az őt érő bírálatokat, de kezdett hozzászokni, és mi- a családja- nagy segítséget nyújtottunk ebben.
Egy időben megszaporodtak ezek a támadások, de 2 hónapra csend lett. Úgy éreztük, hogy helyre került az életünk, az iskolába is minden jól ment. Mindenki ikreknek nevezett minket, de most nem is ez a lényeg...
Nos, az egyik éjjelen minden megváltozott. A nap ugyanúgy telt, mint az összes többi: anya elvitt minket az iskolába, majd otthon sürgött- forgott, apa pedig bement a munkahelyére, ahol egy ügyfél neki állt. Azt mondta, hogy megfogja még ezt bosszulni, kezdhet is rettegni. Apám csak nevetett az egészen. Ez az ember történetesen Suze édesapja volt.
Több szemtanú hallotta a közöttük lévő konfliktust. Apa befejezte a munkáját hazafele tartott, amikor az úton egy ember feküdt. Kiszállt, hogy segítsen neki, de már haldoklott. Az az ember feküdt ott apa kezei között, aki délelőtt megzsarolta. Elmondta apámnak, hogy egy uzsorástól kért 6 hónapja kölcsönt, és azért kellett volna neki a biztosítási pénze, hogy azt vissza tudja adni. Bocsánatot kért, amiért megzsarolta, de pánikolt, amit meg is lehet érteni. Elmondta, hogy az uzsorás ütötte el, Ő egy késsel próbált védekezni, amit mindig magánál hordott, hisz a nagyapjától örökölte,de az uzsorás kicsavarta a kezéből,majd néhány helyen megkéselte, és otthagyta elvérezni. Apám elkövette azt a hibát, hogy hozzáért a késhez, hisz az ember megkérte, hogy adja oda a kezébe, mert nagyon sokat jelentene az neki. Apám mentőt akart hívni, de az öreg azt mondta, hogy most már ő nyugodtan eltávozhat. Lehunyta a szemét és meghalt.
Apám berakta a hátsó üléshez a holttestet és hazaszáguldott, hogy segítséget kérjen anyától. Ám valaki meglátta apát, ahogy segíteni próbált ezen a férfin és értesítette az uzsorást. Anyát megölték- elcsuklott a hangom.
- Ez... ez... szörnyű- motyogta Laura és megszorította a kezemet.
- És nincs vége. Chloé hazaért és mit látott? Apát, ahogy a véres holttestet a karjaiba tartja. Elszaladt az akkori szerelméhez, Christopher Knightoz, és elsírta neki a bánatát. Itt van pár hiányosság, ezt kellene kiderítened. Nos, a rendőrség ránk szállt. Apa elhozott a fociedzésről, majd elmentünk Christopherék házához, ami az erdő mellett volt. Szerencsénkre pont akkor szaladt Chloé felénk abba a hatalmas viharba.
Beszállt, és elhúztuk a csíkot Dublinból.
Több helyen próbáltunk új életet kezdeni, de apa többször megtört. Nem bírja nézni, ahogy minket tesz tönkre... Magára akarja vállalni a kettős gyilkosságot, miközben semmi köze az egészhez.
- Miért kellettek apám iratai azokkal a nevekkel?- kérdezte tőlem.
- Apád ugyanannál a cégnél dolgozik, ahol az apám volt- vallottam be- Azokban az időkben rengeteg sötét dolog történt, Laura. A rendőrség minek nyomozta volna ki az ügyet, ha több bizonyíték is volt ellenünk? És miért foglalkozott volna a fekete emberekkel, ahogy én nevezem őket.
- Kik ezek a fekete emberek?
- Az uzsorások. Apa szerint a munkahelyén volt egy ilyen beépített ember. Arra gyanakszik, hogy most is ott van, és Ő adhatott pénzt Suze apjának, illetve ő...- elcsuklott a hangom. Nem bírtam befejezni.
Laura megölelt és teljes erejéből magához szorított.
- Suzenak nem próbáltad elmondani?
- Suze nem hitt nekem akkor sem. Azt hiszed nem próbáltam? Mi volt a hála? Lebuktatott minket Manchesterben... IP cím alapján kinyomozták, hogy hol tartózkodunk. Azt mondta, hogy bosszút fog állni. Ugyanolyan fajta, mint az apja volt.
- Egyszerűen nem tudom megérteni a nézeteit- vallotta be Laura- Olyan beszűkült látóköre van... És miért kötött egyességet Christopherrel?
- Ezt kellene kiderítened... Volt egy újságcikk... Chloé nem mond semmit a történtekről.
- Mi volt benne?- kérdezte.
- Az erdőben vérző fejjel találták meg Christophert azon a viharos éjjelen. Christopher azt nyilatkozta, hogy Chloé ütötte le.
Laura felállt az ágyról és összefont kézzel az ablakhoz lépett, majd érdeklődve elkezdte vizsgálni a hófehér csillogó tájat.
Hagytam egy picit, hadd eméssze az imént elhangzottakat, ám egy idő után éreztem, hogy kezdek feszültté válni a csendben.
Szerencsére Laura is hasonlóan érzett, és csak ennyit mondott, miközben egy pillanatra sem vette le a szemét a télies látványról:- Sima ügy lesz.