- Jó voltál!- ütötte meg valaki emberesen a hátamat, mire én automatikusan megfordultam, hogy szembe kerüljek a gratulálómnak, és kezet rázzak vele, így kifejezve hálámat.
- Igazán köszönöm- feleltem fáradtan, majd bevonultam az öltözőmbe, ahol Mandy várt rám. Csodáltam ezt a lányt: az eredeti egyenes szálú haját az én kedvemért hullámosan hordta, mindig nevetett a megjegyzéseimen és velem együtt dúdolta a számokat a rádióban. Igazából a neve miatt esett a több 100 lány közül éppen rá a választásom... Mandy... Szintén M-mel kezdődik, mint Melissa neve, aki rettentően fontos helyet foglal el a szívemben.
- Erimaci!- állt fel a lány a plüss díványról és a karjaiba zárt. A parfümfelhő, mely körbevette kicsit megszédített, de uralkodtam magamon.
Bezártam a lábammal az öltöző ajtómat és eltoltam magamtól a lányt.
- Mi a gond?- nézett rám szomorú barna szemeivel. Várjunk csak... Barna?
- Hol a kontaktlencséd?- kérdeztem tőle.
- Kezdett fájni a fejem tőlük... És amúgy is utálom a zöld szemet...
Megráztam a fejemet.
- Nem ezért fizetnek téged.
A lány idegesen prüszkölt egyet, majd sértődötten karba tette a kezeit.
- Hidd el, nem az életem álomszerepe, hogy eljátszhatom azt, hogy a te barátnőd vagyok... Főleg úgy, hogy ennyi változtatást kérsz rajtam- kelt ki magából.
- Ismétlem: kapsz fizetést. Akkor meg ne panaszkodj.
Mandy ökölbe szorította a kezét. Tudtam, hogy ocsmányabbnál ocsmányabb dolgokat szándékozik a fejemhez vágni, de utána meggondolta magát, hisz rájött, hogy szidhat bármennyire - az nem fájna annyira, mintha a számomra legkedvesebb személyt ócsárolná.
- Talán gondok vannak a kis Melissáddal? Belehalt az agyrázkódásba?- húzta gonosz kacajra a száját.
Rácsaptam az asztalra, amelynek következtében az izzókkal körberakott tükröm megremegett.
Legszívesebben kiabáltam volna, de túl fáradt voltam, ráadásul mindig megpróbálom megőrizni a kellő nyugalmamat- nekem egyszerűen nem lehet szimplán ok nélkül elveszíteni a fejemet.
- Köszöni szépen jól van- feleltem lassan és taglaltan.
Mandy odajött az öltözőasztalomhoz és a tükörhöz hajolt és elkezdte a száján a szájfényt igazgatni.
- Csak azt nem értem, hogy ha annyira odavagy ezért a lányért, miért Chloétól kellett értesülnöd a balesetről- tette fel a költői kérdést.
Lehunytam a szememet. Teljesen igaza volt. Az utóbbi időben nem törődtem megfelelően Melissával- karácsonykor összesen 1 napra látogattam meg, miközben lett volna még 3 szabad napom. Beszélgettünk telefonon, és tudtam róla, hogy a hegyekbe megy síelni, ezért megbeszéltük, hogy amíg odavan, addig nem keressük egymást.
Ha nem lenne Chloé, akkor én szerintem most se tudnék a balesetéről. Annyira hálás vagyok Chloénak! Még tisztán emlékszem a baba arcára, emlékszem a fekete tussal kihúzott kék szemeire, és a gonosz viselkedésére. Mel mesélt a változásáról, és valóban be kell látnom: önzetlenül felhívott 3 hónapja és közölte a tényeket. Amikor megtudtam, abban a pillanatban a hegyekbe akartam menni, de apám nem engedett, így próbáltam telefonon elérni Melissát, de egyik hívásomra se válaszolt.
Próbáltam neki e-mailt küldeni, de olvasatlanul törölte őket.
Chloé elmondta, hogy a táborban meglátott egy cikket, ami az egyik vásárlásomat taglalta Mandyvel... Természetesen elhitte, hogy ő az új kiszemeltem, és nem is hibáztatom érte: a menedzsereim ezt akarták sugalmazni mindenki felé. Jó munkát végeztek.
Ekkor remegő hangra lettem figyelmes, felpattantam az asztalom elől és próbáltam résen lenni.
- Ott van!- mutatott Mandy a kanapéra.
Egy lépés alatt ott teremtem és felvettem a telefonomat.
- Szia Erik, remélem, hogy nem zavarlak, Chloé Bender vagyok- mutatkozott be a lány, miközben zsibongás vette körbe.
- Szia Chloé- köszöntem vissza, majd intettem Mandynek, hogy vigye ki a virgácsait a szobából, hadd beszélgessek nyugodtan ezzel a régi ismerősömmel.
- Erik aggódom érted... Azt hittem a múltkori hívásommal észhez térítettelek, de ezek szerint tévednem kell...
- Ezt meg hogy érted?- értetlenkedtem.
- Úgy Erik, hogy lépned kellett volna! Teljesen elfogod veszíteni Melissát!
- De én próbálok cselekedni Chloé, egyszerűen...- kezdtem a magyarázkodásba, de Chloé félbeszakított.
- Üres beszéd Erik, te is tudod! Ha annyira akartad volna, akkor már rég itt lennél mellette és hagynád a brantba a bugyuta koncertedet...- hatalmas zsibongás követte a mondottakat. Gondolom az iskolából tárcsázott- 3 hónapja hívtalak utoljára, és te egy gyáva kukac vagy, nem mersz szembe nézni Mel-lel. Most mondd meg: ezt érdemli?
Megráztam a fejem, bár tudtam, hogy ezt ő nem láthatja, majd gyorsan utána biggyesztettem egy halk nem-et.
- Gondolkozz!- és kinyomta a telefont.
A következő okokat tudnám felsorolni a beszélgetést követő cselekedeteimre: egyszerűen untam már a fellépéseket, és mintha kezdtem volna elveszíteni a rajongó táborom iránti szeretetemet... A menedzsereim túlhajszoltak, a szüleim az eddiginél is elviselhetetlenebbek voltak, ráadásul nem bírtam összehangolni a magántanulást a fellépéseimmel.
Ebből következik, hogy tárcsáztam a régi iskolámat, ahol eltöltöttem pár hetet. Az igazgató rendkívül örült, hogy mégis az iskolájuk mellett döntöttem és visszavett a volt osztályomba, megígérte, hogy ezentúl is ugyanaz az elbánásmódban lesz részem, mint a múltkor.
Összepakoltam egy bőröndbe, mentem a repülőtérre és megvettem az utolsó jegyet a repülőre, ami fapados volt, de nem is akartam nagy feltűnést.
A Morgan rezidencia hátsó ajtaja most is nyitva volt- mint szinte mindig- tehát egyszerűen besétáltam a házba és vártam a nappaliban.
Néztem a tv-t, számoltam az óra ketyegését, és lejátszottam újra és újra a fejemben a Melissával való találkozásunkat.
Egyszer a semmiből kocsi fékezésére lettem figyelmes, az ablakhoz rohantam, hogy megnézzem ki jött... Szerencsémre Chad hozta haza kocsival az iskolából a lányt, aki épp Laurával beszélgetett, majd integetett a távolodó kocsi után.
Egy kis kulcscsörömpölés az üvegajtós zárnál és már bent is volt- ugyanazt a levegőt szívta, amit én. A kezem erőteljesen elkezdett izzadni, és hirtelen olyan nehéznek éreztem magam.
Hogy kellene megszólítanom?
Mel nem nézett oldalra, lehajította a kabátját az előszobában, a konyhában pedig a táskáját és a hűtőhöz haladt, ahonnan előkerült a hűsítő limonádé.
- Töltesz nekem is?- kérdeztem tőle összekapargatva a hangomat.
Melissa megfordult, s mikor ráeszmélt, hogy ki is áll vele szembe elejtette a poharat a kezéből.
- Melissa- mentem közelebb hozzá. Ő végigmért, majd leguggolt és a kezébe elkezdte a széttört apró darabokat összeszedegetni- Várj, segítek!- hajoltam le mellé.
- Vigyázz, meg ne vágd magad!- jegyezte meg csípősen.
Tudtam, hogy meg van bántva, és teljesen elfogadom a tényeket. Szótlanul feltakarítottuk a maradékot, majd megmostuk a kezünket a fürdőszobában.
- Melissa- szólítottam meg ismét és belenéztem azokba a megigéző csillogó szemeibe- Bocsáss meg nekem- olyan nehéz volt kimondani.
- Már megtettem... Pont tegnap- felelte. Igazából nem tudtam, hogy ezt mire is kellene vélnem... Talán azt, hogy minden visszatér a rendes kerékvágásba!
Akaratomtól függetlenül mosolyra húztam a számat.
- Nos, ez eléggé váratlanul ért...- mondtam és úgy gondoltam, hogy ideje lenne már megölelni, a karjaim közt érezni törékeny testét, és puha haját... Ám ő elhúzódott.
- Megbocsátottam neked, de ez nem azt jelenti, hogy újra együtt leszünk- magyarázta.
Bennem csak egy kérdés fogalmazódott meg: HOGY MI VAN?- körülbelül ez némi káromkodással kiegészítve.
- Nem értelek- ráztam meg a fejem- Ma reggel átutaztam érted a fél világot, koncerteket mondtam le...
Melissa lehunyta a szemeit.
- Szóval hatalmas áldozatokat tettél értem... Most örülnöm kellene? 2 lány között csak nem eszedbe jutottam?!- kiáltotta Mel, miközben könnyek gyűltek a szemeibe, melyet próbált leplezni és tehetetlenségében a nappali felé vette az irányt.
- De Melissa, én szeretlek téged! És csak a hülye menedzserem miatt kellett a felhajtás körülöttem! Igazából semmi közöm azokhoz a lányokhoz, és egyáltalán nem jelentenek semmit.
- Ezt jó tudni- vágta rá sértődötten és kitárta az előszobában az ajtót:- Akkor most szeretnélek megkérni, ahol bejöttél, ott távozz...
- Igazából a hátsó ajtón jöttem be, mert nyitva volt...- mutattam a hátam mögé. Mel vett egy határozott, mély levegőt.
- Nem érdekel hol jöttél be, csak tűnj el az életemből!
Pár pillanatig fel kellett fognom a történteket és a hallottakat, majd elindultam az előbb említett kijárat felé, felkaptam a napszemüvegem és még egyszer visszaszóltam:- Te teljesen meg vagy őrülve- majd eltűntem a színről.
Ahogy elhaladtam a Morgan rezidencia előtt, bepillantottam az ablakon és láttam, ahogy Melissa telefonál valakinek. Rettenetesen féltékeny lettem- fél óra múlva kiderült, hogy nem oktalanul, hisz Chad érkezett meg szatyorral a kezében.
A legröhejesebb az egészben a búvóhelyem volt- egy bokor mögött vártam türelmesen...
Melissa kicsit se érezte magát megtörtnek, vagy szomorúnak, sőt: nevettek, beszélgettek és ettek valamit...
- Te meg mit csinálsz ott?- szólalt meg fölöttem valaki.
Felpillantottam.
- Chloé?- vettem jobban szemügyre.
A lány elmosolyodott és megvárta, míg felállok.
- Úgy látom nem sikerült valami jól a találkozótok...- tekintett körbe.
Megráztam a fejem.
- Szörnyű lett...- vallottam be.
Chloé látszólag töprengett valamin.
- Féltékeny vagy Chadre?
- Fogalmam sincs, hogy az vagyok e...- vontam meg a vállam és lesepertem a könyökömről a ráragadt fűszálakat, majd elindultunk egymás mellett a járdán a belváros felé.
- Szerintem kellene...- jegyezte meg halkan.
- Miért vagy ebben olyan biztos?- kérdeztem tőle.
- Nem is tudom... Sok időt töltenek együtt, ráadásul még többet fognak a dráma szakkör miatt... Mind a ketten a főszerepért hajtanak, ami azt jelenti, hogy együtt fognak dolgozni... Nem is értem, hogy miért nincsenek a meghallgatáson jelenleg...- meredt maga elé a lány, majd hátra dobta a válla felett a fekete haját.
- Ma van a meghallgatás?
Chloé bólintott egyet, majd elmosolyodott, mintha hirtelen támadt volna egy ötlete.
- Mi az?- kérdeztem tőle, mert kezdett zavarba ejteni.
- Meddig tervezel itt maradni?
- Az idei tanévet 99%, hogy itt fejezem be.
- Tökéletes- csapta össze a tenyerét.
- De micsoda? Aj, mondjad már!
Chloé megragadta a karomat és berántott egy kis utcába, melyet valószínűleg észre se vettem volna, ha ő meg nem mutatja.
- Erre közelebb van az iskola!- magyarázta út közbe.
- Most mi van?- rántottam ki a kezemet.
- Aj, most annyira nincs időm elmagyarázni! Röviden: megyünk a meghallgatásra, tuti, hogy te leszel a fiú főszereplő, én meg nagyon remélem, hogy Melissa megkapja a lányét, és tádádádáááá... Rengeteg közös időre vagytok kényszerítve!
Hirtelen levegőt se kaptam... Chloé tényleg annyira megváltozott... Most is segíteni akar nekünk... Állandóan segíteni akar azon, hogy mi ketten együtt maradjunk. Annyival jövök már neki...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése