Kaptam egy laptopot internet hozzáféréssel, hogy könnyebben tudjak tanulni, és hogy ha unatkozok, akkor azzal kössem le magam.
Annyira harmonikus volt az egész lakosztály, hogy minden egyes alkalommal, amikor hazajöttem (vagy amikor csak sétáltam egy kört) elcsodálkoztam. Anya rettenetesen jó lakberendezővé érett, ezt be kell, hogy ismerjem.
És mindent megtett, hogy közös vacsoráink legyenek: pontban 7-kor (néha csúszik, amikor tárgyaláson van) leülünk az üvegasztalhoz, ahova a személyzet felhozza az aznapi menüt.
Rá kell jönnöm, hogy álomvilágban élek! Eddig gondolni se mertem az ilyen luxus körülményekkel teli életre, most pedig én is a részesévé váltam!
Megszólalt a portástelefon a nappali irányából. Egyedül voltam itthon, így kénytelen voltam kikelni a puha ágyamból és lemenni a lépcsőn, hogy felvehessem.
- Igen?- szólaltam bele.
- Szép délutánt Miss Olson, látogatója érkezett- hallottam kedvenc portásom, Bernard túlbuzgó hangját.
- Mégpedig ki?- lepődtem meg.
- Austin Lockwood- mondta boldogan. Le se tagadhatta volna Bernard, hogy mennyire szimpatizál a barátaimmal, és a családommal. Valamelyik nap ki is fejtette a rajongását... Én is nagyon kedveltem, hisz annyira közvetlen fiúcskává cseperedett! - Beengedhetem?
- Természetesen. Köszönöm, hogy szóltál.
- Ugyan már, ez a munkám. A visz hallásra- és már le is raktam.
Odaszaladtam a lift melletti tükörbe, mely kétszer S alakban volt görbülve, és körülbelül 2 méter magas volt. Szemügyre vettem az új ruhámat, amit anya vett nekem, megigazítottam magamon mindent.
Annyira nőies lettem ebben a fehér nadrágban és a virágmintás pólómban. A hajam lófarokba volt kötve, az alja hullámos volt, a hajgumit pedig saját hajamból leválasztott tinccsel fogtam körbe.
Hallottam a zúgást, amint a lift egyre csak közeledett, végül gy csengés kíséretében a liftajtó szétnyílt és ott állt ő:- Austin!- ugrottam a nyakába.
A fiú teljes erejéből megölelt.
- Rád se ismerek- vett egy kicsit szemügyre, amikor távolabb tolt magától.
- Anya vett nekem pár göncöt- legyintettem, megfogtam a kezét és a nappaliba húztam- Ülj le, hozok valami rágcsát, meg üdítőt.
A konyhába érve döbbentem csak rá, hogy mennyire nem tudom a dolgok pontos helyét. Fogalmam se volt, hogy egyáltalán van e itthon rágcsálnivalónk, és az üdítőkre is csak keresgélés után leltem rá.
- Minden rendben?- jött oda Austin, miközben én a felső fehér szekrényajtókat nyitogattam felül.
- Csak a poharakat keresem- mosolyogtam rá kicsit elpirulva.
- Úgy látom kezdesz elkényelmesedni- jelentette ki. Igen, ő az őszinteség embere. Mit ne mondjak, eléggé rosszul esett ez a kijelentése. Én ugyanaz az ember vagyok, aki ezelőtt voltam.
- Ezt meg hogy érted?- néztem rá mosolyogva, bár pontosan tudtam mire céloz.
- Ott vannak a poharak!- terelte el a szót, és én hagytam. Nem volt kedvem vitába bonyolódni.
Leemeltem két darab 2 dl-es poharat és töltöttem bele rostos gyümölcslevet. Az egyiket felé nyújtottam.
- Kösz- vette el és visszabotorkáltunk a nappaliba- Ma volna kedved a régi barátaiddal egy kicsit kirúgni a hámból?
- Hát persze- néztem rá csillogó szemekkel, bár nem kerülte el a figyelmemet a "régi barátaid" kifejezés.
Austin megitta félig a poharat és lerakta a kávézó asztalra az üvegpoharat. Hirtelen összevontam a szemöldökömet, hiszen anya már első nap elmondta a szabályokat, amihez hozzátartozott a poháralátét használata is... De hogy nézne ki, ha gyorsan aláraknék egyet? Tényleg azt hinné, hogy elkényesedtem...
- Beszéltem Justinnal rólad- bökte ki. Fogalmam sincs, hogy honnan jött az, hogy ezt most elmondja nekem, de meglehetősen felkeltette az érdeklődésemet.
- És?
Austin megtörölte a kezét a farmerjában, mintha izzadt volna a tenyere, majd derűs arccal közölte velem a következőket:- Ne haragudj meg kérlek, de nem akartam, hogy illúziókba és álmokba ringasd magad...
- Mellőzd a rizsát.
- Nem tetszel neki- felelte. Úgy éreztem, hogy nem fogom bírni visszatartani a sírást, de sikerült eluralkodnom az érzéseimen, és mosolygó arccal szóltam Austinhoz:- Az jó, mert nekem se tetszik Ő- a hangom végig egyenletes maradt, így teljesen életszerű maradt a jelenetem. Mintha valóban az igazat mondtam volna.
De egyszerűen nem értettem: sok embertől hallottam, hogy Austin eléggé bunkó, azonban velem nagyon normálisan viselkedett és állandóan segített. És én azt hittem pár jelből, hogy én is tetszem neki... De Austin megint megerősítette bennem az ellenkezőjét.
És mi van, ha Austin füllent, ha kicsit ferdített az igazságon?
Bolondság.
Miért tenné ezt? Semmi haszna nem származna belőle, ráadásul tudná, hogy mennyire megbántana engem. Gyűlölöm a hazugságot. Elvárom, hogyha én tisztességesen viselkedek másokkal és az igazat mondom, akkor én is ugyanezeket kapjam vissza.
- Na hazaugrok készülök az estére- nézett rám Austin.
- Hol is leszünk?
- Eredetileg valami diszkószerűségbe, de majd elválik. Találkozzunk másfél óra múlva a Beth'-ben!
Gyorsan letusoltam, előkotortam egy világos farmert a szekrényemből és magamra húztam.
Nem akarom, hogy azt higgyék, hogy megváltoztam. Főleg azt nem szeretném, hogy Austinnak ez legyen a véleménye rólam.
- Hova készülsz?
- Austinékkal valamerre- válaszoltam neki- Te mész este bulizni?
Bár nem láttam Briant, de biztos voltam abban, hogy felhúzta a vállát.
- Nickkel beszéltünk valamit, de majd elválik. Anya?
- Lassan itthon kellene lennie- néztem a karórámra- Tárgyaláson van.
Végül előkaptam egy egyszerű mintamentes kék pólót. Hmmm... Ehhez milyen jól illene az új szürke derékig érő blézerem, aminek a nyaka mentén 4 sorban hatalmas csillogó díszítő kövek vannak varrva.
De akkor átkellene cserélnem a nadrágot a feketére... Aj, a fenébe a lezserséggel, ha ilyen jó cuccaim vannak! Bűn lenne őket kihagyni a ma esti buliból...
Így kibújtam a farmeromból és felvettem egy feszes, egyenes szárú fekete farmert, fűztem bele egy övet, majd megkerestem a nyakláncomat és a nyakamba tettem.
Kihúztam a szememet felül fekete tussal (Melissától kaptam még tavaly szülinapomra. Eleinte nem igazán kedveltem, de mostanában olyan jól illett az új külsőmhöz).
A hajamat egyszerűen kivasaltam, illetve az arcom 2 oldalán a frufrumat kifelé bodorítottam, így nem tűnt túl snassznak, se túl elegánsnak.
A zsebembe dugtam az érintőképernyős telefonomat, belebújtam a fekete topánkámba és elindultam.
- Jó szórakozást, Miss Olson!- kiáltotta utánam Bernard a jóáldását. Komolyan csípem ezt a fickót, mindig tudja, hogy mit kell mondani! Ezt az állást egyenesen neki találták ki.
Elindultam gyalog a jobb irányba. Körülbelül 3 utcával arrébb az egyik kereszteződésen mikor átértem valaki rám dudált.
A kocsi lehúzódott és kitárult az ajtaja.
- Pattanj be, elviszlek!- hallottam a fiú hangját.
Egy pillanatig se gondolkoztam, egyszerűen csak beültem és kényelmesen elterültem.
- Nagyon csinos vagy- nézett rám Justin.
Elmosolyodtam (talán el is pirultam) és úgy mondtam, hogy köszönöm.
- Beth'-be mész?- kérdezte tőlem.
- Aham, igen- feleltem kicsit kényes hangon. Mi történik a hangommal, amikor vele beszélek?
Ekkor hirtelen felidéződött bennem egy kép: ahogy Austin bevallja, hogy mit mondott neki Justin rólam... A levakarhatatlannak hitt mosoly hirtelen eltűnt az arcomról.
- Nem láttalak a héten dolgozni.
- Ja, hát igen... Még pakolásztam, meg tanulnom kellett- hazudtam félig. Ez csak picurka lódítás volt, hisz valóban el voltam havazva a leckével, bár egy darabot se vettem elő, továbbá valóban cuccoltam az új szobámba.
- Kényelmes életed lehet ott- nézett rám mosolyogva Justin.
Na ne, már ő is kezdi? Attól, hogy egy ilyen lakosztályban élek a családommal, ugyanaz az ember vagyok, aki szívét-lelkét kiteszi a vendégekért a kávézóban és a családjáért. Miért ne élvezhetném a sors adta meglepetést? Miért kellene folytatnom a robotoló, egyben boldogtalan életemet?
- Aha- feleltem közömbösen és tömören. Hirtelen elment a kedvem attól, hogy beszélgessek vele. Sőt, hirtelen visszaszoríthatatlan dühöt éreztem, mely ellene irányult.
- Később mi is jövünk városba Chaddel- mondta, bár egyáltalán nem voltam rá kíváncsi.
- Jó- nyitottam ki az ajtót. Ám hirtelen olyan bunkónak éreztem magam, illetve lelkifurdalásom volt az előbbi dühöm miatt- Köszi, hogy elhoztál!- mondtam és kiszálltam- Szia- köszöntem el és becsaptam az ajtót.
Kinyitottam az untig ismert ajtót, ami hangos csilingeléssel jelezte, hogy új vendég érkezett a Beth'-be, széthúztam a gyöngyfüggönyt és körülnéztem.
Austin az egyik boxban ült és éppen elmélyülten magyarázott valamit. Egyszer csak abbahagyta, felpillantott, majd rám mosolygott.
Elindultam az asztaluk felé, majd leültem az egyik üres helyre, Austinnal szemben.
- Sziasztok!- néztem a barátaimra.
- Juj, de cuki a boleród!- nézett rám Melissa.
- Köszi- kicsit kijjebb húztam a hátam, hogy a többiek is megcsodálhassák azt a ruhadarabomat, ami a legközelebb került a szívemhez.
1 órát töltöttünk a kávézóban: megosztottuk egymással az új irodalomtanárunkkal kapcsolatos információinkat, aki baromi lehengerlően nézett ki. 25 év körül járhatott, hullámos, rövid fekete haja volt hatalmas karamella színű szemekkel. Az inge felett általában mellényt viselt, amitől annyira macsósnak tűnt. Csak párunkat nem tanított, a többséget igen.
Ezután Melissa megkérdezte, hogy igaz e a pletyka: Blaire és Sebastian tényleg szakítottak? Még elsőben jöttek össze, ők voltak az álompár, azonban sajnos igaznak bizonyult a hír... Egyszer mindennek véget kell érnie.
Végül átvándoroltunk egy közeli kocsmába (ami közel sem alkoholistáktól bűzlött... Eléggé apró helyiség volt, narancssárga mázolt fallal, óriási kanapéval és egyszemélyes fotelokkal. A fiúk kedvenc helye volt, hiszen imádta kártyázni, dárcozni, zenegépeken kiválasztani az aktuális kedvencet, flipperezni és játékgépezni egy sör mellett. A kocsma neve- bármennyire is hülyén hangzik- Rejtély volt. Hogy miért? Azért, mert a tulaj nagy Így jártam anyátokkal rajongó, és elmondása szerint volt egy rész, amiben Ted és Barney egy bárt akartak nyitni... Ki tudja, hogy mi igaz belőle... A lényeg, hogy mindenki azon kezd el gondolkozni, hogy miért pont Rejtély a hely neve, ezért ez feladja a rejtélyt! Nos, aki érti ebben a logikát, annak csak gratulálni tudok!)
Biztos érezted már azt a bódító jókedvet, amit akkor érzel, ami a részegség felé vezet, de ez még közel sem az. Egyszerűen csak kötekedhetnéked támad, mindenkit egyszerre szeretsz és gyűlölsz, a legapróbb dolgokon is képes vagy nevetni és olyan dolgok buknak ki belőled, amikre normál körülmények között még gondolni se gondolnál.
Világéletemben tudtam, hogy hol a határ, és képes voltam nemet mondani. Eddig kötelességek és feladatok tömkelege várt rám odahaza, ám most minden más volt.
- És most igyunk arra, hogy...- emelte magasba a poharát Austin- Hát arra, amiért legelőször is ittunk, bármi is volt az!
Körülöttünk többen nevetni kezdtek, bár az őszinteség kedvéért el kell árulnom: fogalmam sincs, hogy kik is vettek körbe. Talán pár arc rémlik, de egy név sem rémlett.
Az ajkamhoz emeltem a poharat és egy szuszira beküldtem a szervezetembe. Egy rakoncátlan csepp a pólómra cseppent, kábultan meg is jegyeztem és elkezdtem törölgetni valami hülye vihorászás közepette.
- Zsír a buli!- kiáltotta Austin. Odapillantottam, hogy kihez is beszél.
Új vendégek érkeztek és csapódtak hozzánk, jelen esetben Justin és Chad személyében.
Justin köszönt mindenkinek egyesével, én maradtam legutoljára.
- Ki iszik velem egy kört? Én állom!- emelte magasba Justin a pénztárcáját, mire többen is őrültek módjára a magasba nyújtották a kezüket és istennek nevezték a fiút. Ő megfordult és rám nézett: - Te is kérsz?
Megráztam a fejem. Éreztem, hogy ha még egy pohárkával lebírnék nyelni, akkor káosszá válna a buli.
- Megsértődök- mondta Justin féloldalas mosollyal.
- Jó, de csak eggyel!- mosolyogtam rá- Csak elszaladok a mellékhelyiségbe- rángattam ki Melissát Chad mellől.
Kicsit fura volt sétálni, és mintha szédültem volna.
Badarság. Jól érzem magam! Bírom a bulit!
Kihúztam magam és kikaptam a táskámból egy szájfényt.
- Miért is jöttünk ide?- nézett rám a barátnőm.
- Kicsit sétálnom kellett- mosolyogtam rá- Bocsi.
- Jaj, semmi gond. Kölcsön adod?- nyúlt az eper ízű szájfényemért, amit természetesen odaadtam neki.
- Ha iszok, olyan rondának látom magam a tükörben- meredtem a tükörképemre, ami úgy festett, mint egy karika két fekete pöttyel és egy lehelet vékony vonallal. Egy karika, amit förtelmes szénaboglya vett körbe. Vajon ez a tükör mutatja az igazságot? Élőbe is így látnak az emberek?
- Na ne csináld! Én is mindig erre gondolok, csak nem merem mondani- nevette el magát Mel és visszaadta a kozmetikumot.
Kicsit jobban éreztem magam, így visszamentünk a családias kis helyiségbe.
Ahogy körülnéztem, elfelejtettek megvárni a körrel... Sose baj.
- Zo!- szólított meg valaki a hátam mögött. Ez tuti Justin lesz, ezer közül felismerem a hangját! Mosolyogva megfordultam, ám nem ő volt ott.
Austin megfogta a kezemet és kihúzott a kocsmából.
Eszembe jutott, hogy megfogok fázni, mert nincs rajtam a boleróm, ám meglepetésemre egyáltalán nem fáztam. Sőt!
- Mi a baj?- néztem a fiatalabbik Lockwoodra.
Megrázta a fejét.
- Csak azon tűnődtem... Hogy miért nem bírok uralkodni magamon- mondta megfogta a derekam, teljesen magához húzott és elkezdtünk csókolózni.
Fogalmam sincs, hogy miért, de csók közbe mosolyogtam és baromira örültem! Úgy éreztem, hogy végre megtörténik, aminek meg kell!
És ekkor beugrott Justin arca. Vajon ő is így csókol?
Hirtelen vágy ébredt bennem és elkezdtem beletúrni a hajába, harapdáltam az ajkát meg mit tudom én még, hogy miket csináltam.
Austin kigombolta a farmerom gombját és...
És köszönhetően a sorsnak, megszólalt az a retek telefonja!
Először picit bepöccentem, de ez idő tájt jöttem rá, hogy mit is művelek: kiszolgálom magam a legjobb fiúbarátomnak, ezzel elárulva a barátságunkat.
Ráadásul egy elég forgalmas mellékutca kocsmája előtt, ahol több járókelő is van.
Mint egy cafka.
Austin lerakta a telefonját.
- Hol is tartottunk?- csókolt meg újra.
Mintha kitisztult volna a fejem: olyan furán kezdtem magam érezni a bőrömben. Annyira idegen volt minden: Austin, a fura smárolási technikájával, akiről titokban mindig is álmodoztam, a kocsma, amiből harsány hangok szűrődtek ki, a lámpa, ami felettünk pislákolt.
Eltoltam Austint.
- Jobb lenne, ha visszamennénk- mondta.
- Pontosan ugyanerre gondoltam.
Én mentem elöl, többen végigmértek minket, és gondolatolvasónak se kellett lennem, hogy rájöjjek mi jár a fejükben.
Visszaültem az asztali társaságunkhoz, ami meglehetősen megfogyatkozott.
- Jól vagy?- nézett rám Justin.
Először elmosolyodtam, de aztán rájöttem, hogy kit akarok én becsapni?
- Nem igazán- feleltem.
- Az alkohol kiszivárgásának tünete- ugratott- Szeretnél hazamenni?
- Aha- válaszoltam neki, felkaptam a táskámat és a bolerómat. Elköszöntem mindenkitől, de Austint semerre sem találtam.
Elindultunk gyalog a sötét éjszakába, és most kezdtem is érezni, hogy mennyire lehűlt a levegő.
Karba fontam a kezeimet és lassan eltötyögtünk az élettel teli utcákon.
Eleinte elkezdtem azon agyalni, hogy milyen témákat is tudnék felhozni, hogy elkerüljem a kínos csendet, de erre semmi szükség nem volt. Justinból csak úgy ömlöttek a szavak, én pedig nem győztem levegőt venni a nevetéstől.
- Ne csináld, kérlek ne! Mondd, hogy ezt most találtad ki!- löktem meg enyhén a vállát.
- Komolyan megtörtént!- tette a szívére a kezét- Ez milyen hely?- mutatott a hátam mögé.
Megfordultam és én is szemügyre vettem. Elég régóta lakok itt, ezzel mégse találkoztam eddig.
- Menjünk be- néztem Justinra fülig érő szájjal.
- Felőlem.
Kinyitottam az ajtót és beléptem a sötétes szórakozóhelybe.
Többen köszöntötték Justint, kezet ráztak vele, ám engem senki nem ismert. Én nem voltam menő, vagy népszerű.
Leültem a pulthoz egy bárszékre és vártam, hogy Justin is csatlakozzon.
- Valami ínyencséget kóstolnék- mondta a pult mögött lévő férfinak, aki pár perc múlva 2 poharat tett le elénk. A pohár szája cukrozott volt, s egy szelet citrom volt rányomva.
- Martini- kóstoltam bele- Tökéletes.
Az idő rettenetes sebességgel telik, ha az ember jól érzi magát- mintha megszűnne az időérzékelés. Egymást követték az újabb poharak, minden egyes alkalommal rácsodálkoztunk a cukros szélére, amikor egyszer megcsörrent a telefonom.
- Anya?- az egyik fülemhez a szabad kezemet odaszorítottam, hogy jobban halljam, amit mond.
- Jól vagy? Aggódom.
- Igen, igen, épp most indulunk haza!- hallottam, hogy anya valamit motyog, de semmit nem értettem belőle pontosan- Nem értelek anya, fél óra és otthon vagyok!- kinyomtam a mobilomat, és belesüllyesztettem a zsebembe.
Megittam az utolsó kortyot a pohárkámból és nagy lendülettel felálltam, de elvesztettem az egyensúlyom és már arra eszméltem, hogy borulok. Szerencsére Justin reflexei kiválóan működtek és elkapott.
Ott tartott a karjaiban, és egyenesen a szemembe nézett.
Láttam, ahogy mozognak az ajkai, de nem értettem a szavakat. Egyszerűen elvesztem a szemeibe, és egyre csak arra tudtam gondolni, hogy meg akarom csókolni.
Justin felhúzott, megfogta a derekamat és elindultunk ki a friss levegőre.
- Tudok menni- löktem el magamtól Justint, próbáltam tenni egy lépést, de a lábaim remegtek. Mi a fenéért nem úgy működnek, ahogy én azt akarom?
- Te részeg vagy- jegyezte meg Justin.
Részeg? Valóban az lennék? Én nem akarok részeg lenni! Én tudok normálisan beszélni magamba, egyszerűen ha kinyitom a számat, akkor nem éppen úgy jönnek ki a szavak, mint máskor. És valamiért nem tudok parancsolni a testemnek. Úristen, milyen szánalmasan festhetek!
Justin egész úton szóval tartott, mesélt az első napjáról, amikor találkoztunk, mesélt az iskoláról és mesélt valami UFO-s filmről, amit nemrég látott.
Én csak bólogattam, és leginkább arra próbáltam összpontosítani, hogy a lábaimat egymás után bírjam tenni.
Hirtelen a világ forogni kezdett velem, kiszakítottam a kezei közül magam, megfogtam a hajamat, hogy ne lógjon az arcomba és nem éppen lányhoz méltó dolgot műveltem a gyeppel... Mondhatni, kiadtam magamból a gőzt... Elég szilárd formában...
Justin beszaladt a közelben lévő non-stop boltba, vett egy kis üveges ásványvizet, illetve egy csomag zsebkendőt.
Az egész fejem zúgott, a világ még mindig forgott, és mindenfelett álmos is lettem.
Justin megtörölte az arcomat, kiöblítette velem a számat, egy vizes zsebkendőt nyomott a tarkómra és elindultunk.
- Mindjárt jobb lesz minden!
A Hotelba hallottam a rémült Bernardot, aki teljesen megrémült, amikor engem meglátott. Gondolom eszméletlenül nézhettem ki... És pont így kell látnia Justinnak!
- Majd én felviszem csendben- mondta Justin a portásnak.
Beszálltunk a liftbe, nekidőltem a fiúnak, mert már nem bírtam a saját lábamon tartani magamat.
Mikor kinyílt a liftajtó, Justin felkapott az ölébe, és úgy vitt be a szobámba.
Levette a cipőmet és belefektetett a puha ágyikómba.
- Kell még valami?- nézett rám.
Megráztam a fejem és éreztem, ahogy könnyek szöknek a szemembe.
- Mi a baj?- Justin kisimított egy tincset az arcomból, és a fülem mögé rakta.
Felültem az ágyon óvatosan.
- Bocsánat- suttogtam- Én nem akartam... Nem tudtam, hogy így kiüt a...- kiakartam mondani az alkohol nevét, amit fogyasztottunk, de már a puszta említésétől is felfordult a gyomrom- Bocsánat.
Justin elmosolyodott.
- Mindenkivel megesik, semmi baj. Szükséged van még valamire?- állt fel a fiú.
- Elmész?
- Persze.
- Ne hagyj itt!- annyira egyedül érezném magam nélküle. Mi van, ha rosszul leszek és nincs itt senki? Én nem vagyok képes ellátni magam a jelen esetben.
Justin az ajtóra nézett, majd vissza rám.
- Megvárom, amíg elalszol, oké?- ült le a kanapéra.
Úgy éreztem, hogy megkönnyebbülhetek.
- Köszönöm- lehunytam a szemem, kicsit éreztem, hogy az ágyam mozog, de hamar elnyelt az álomvilág. Mire újra kinyitottam a szemem teljesen egyedül voltam.
Felültem, mire a fejem nyilallni kezdett és rettenetesen szomjúság gyötört.
Kikeltem az ágyamból és a fürdőszobába mentem, hogy megnézzem magam a tükörben. Bár ne tettem volna! A hajam förtelemesen festett, a fél arcomra rászáradt fekete szemfesték és könny keveréke terült, az arcom halott sápadt volt, a ruhámon pedig eléggé fura dolgokat láttam...
Kibújtam a tegnapi ruhámból, kihajítottam a szennyes tartóba, és gyorsan lezuhanyoztam.
Miközben mostam a hajam elkezdtem gondolkozni a tegnap estén.
Austinnal csókolóztam! Bár nem volt annyira felemelő, de nem volt rossz se...
Tettem egy kis sampont a kezemre és belekentem a hajamba, majd az ujjbegyemmel elkezdtem belemasszírozni a fejbőrömbe.
Ó, és Justinnal utána elindultunk haza... De találtunk egy új szórakozóhelyet, ahova betértünk és ott rendesen leitatott... Utána hozott haza abba a szörnyű állapotomba...
Belebújtam a köntösömbe, miután végeztem és lementem a konyhába, amikor pont nyílt a lift. Bernard lépett ki belőle.
- Miss Olson!
- Jó reggelt!- mosolyogtam rá.
- Jól érzi magát?
- Ennyire rosszul festettem ki tegnap?- vontam fel a szemöldökömet.
- Ha megbocsájtja, azt kell mondanom, hogy igen. A lábán nem bírt állni!
- Köszönöm az őszinteségedet- Bernard tartott a kezében valamit- Mi az?
- Az úrfi hagyta a portán, hogy reggel adjuk át önnek- nyújtotta felém
- Köszönöm, elmehet- mosolyogtam rá, mire a fiatal portás elindult- Várjon csak! Mikor érkeztünk haza?
- Hajnali fél3, kisasszony.
- Köszönöm- válaszoltam és már fel is viharoztam a szobámba a sárga papírocskával, melyet az előbb adott át Bernard.
Előkerestem a telefonomat, és megnéztem a tegnapi híváslistámat.
Egy bejövő hívás anyától éjfél után 1 perckor...
Az emlékeim szerint egyből elindultunk haza...
De nem gyalogolhattunk 2 és fél órát!
A fejemhez kaptam a kezem.
Úristen, fogalmam sincs, hogy mi történt. Nem akar összeállni a kép. Nem tudok emlékezni. Semmi foszlány. Semmi emlékkép. Űz van mindenhol, amit körülszőtt a zűr.
Kinyitottam a tenyeremet, hogy a picit összegyűrt papírt elolvassam, melyen Justin kézírása volt:
Legszívesebben sírtam volna, hisz úgy éreztem, hogy valaki szórakozik velem.
Vajon mit mesélhettem Justinnak? És ezek szerint nem is csak 1 titkot, hanem többet...
Vajon feltalálták már az idővisszautazó gépet? Utána kellene néznem a neten...
- Na hazaugrok készülök az estére- nézett rám Austin.
- Hol is leszünk?
- Eredetileg valami diszkószerűségbe, de majd elválik. Találkozzunk másfél óra múlva a Beth'-ben!
Gyorsan letusoltam, előkotortam egy világos farmert a szekrényemből és magamra húztam.
Nem akarom, hogy azt higgyék, hogy megváltoztam. Főleg azt nem szeretném, hogy Austinnak ez legyen a véleménye rólam.
- Hova készülsz?
- Austinékkal valamerre- válaszoltam neki- Te mész este bulizni?
Bár nem láttam Briant, de biztos voltam abban, hogy felhúzta a vállát.
- Nickkel beszéltünk valamit, de majd elválik. Anya?
- Lassan itthon kellene lennie- néztem a karórámra- Tárgyaláson van.
Végül előkaptam egy egyszerű mintamentes kék pólót. Hmmm... Ehhez milyen jól illene az új szürke derékig érő blézerem, aminek a nyaka mentén 4 sorban hatalmas csillogó díszítő kövek vannak varrva.
De akkor átkellene cserélnem a nadrágot a feketére... Aj, a fenébe a lezserséggel, ha ilyen jó cuccaim vannak! Bűn lenne őket kihagyni a ma esti buliból...
Így kibújtam a farmeromból és felvettem egy feszes, egyenes szárú fekete farmert, fűztem bele egy övet, majd megkerestem a nyakláncomat és a nyakamba tettem.
Kihúztam a szememet felül fekete tussal (Melissától kaptam még tavaly szülinapomra. Eleinte nem igazán kedveltem, de mostanában olyan jól illett az új külsőmhöz).
A hajamat egyszerűen kivasaltam, illetve az arcom 2 oldalán a frufrumat kifelé bodorítottam, így nem tűnt túl snassznak, se túl elegánsnak.
A zsebembe dugtam az érintőképernyős telefonomat, belebújtam a fekete topánkámba és elindultam.
- Jó szórakozást, Miss Olson!- kiáltotta utánam Bernard a jóáldását. Komolyan csípem ezt a fickót, mindig tudja, hogy mit kell mondani! Ezt az állást egyenesen neki találták ki.
Elindultam gyalog a jobb irányba. Körülbelül 3 utcával arrébb az egyik kereszteződésen mikor átértem valaki rám dudált.
A kocsi lehúzódott és kitárult az ajtaja.
- Pattanj be, elviszlek!- hallottam a fiú hangját.
Egy pillanatig se gondolkoztam, egyszerűen csak beültem és kényelmesen elterültem.
- Nagyon csinos vagy- nézett rám Justin.
Elmosolyodtam (talán el is pirultam) és úgy mondtam, hogy köszönöm.
- Beth'-be mész?- kérdezte tőlem.
- Aham, igen- feleltem kicsit kényes hangon. Mi történik a hangommal, amikor vele beszélek?
Ekkor hirtelen felidéződött bennem egy kép: ahogy Austin bevallja, hogy mit mondott neki Justin rólam... A levakarhatatlannak hitt mosoly hirtelen eltűnt az arcomról.
- Nem láttalak a héten dolgozni.
- Ja, hát igen... Még pakolásztam, meg tanulnom kellett- hazudtam félig. Ez csak picurka lódítás volt, hisz valóban el voltam havazva a leckével, bár egy darabot se vettem elő, továbbá valóban cuccoltam az új szobámba.
- Kényelmes életed lehet ott- nézett rám mosolyogva Justin.
Na ne, már ő is kezdi? Attól, hogy egy ilyen lakosztályban élek a családommal, ugyanaz az ember vagyok, aki szívét-lelkét kiteszi a vendégekért a kávézóban és a családjáért. Miért ne élvezhetném a sors adta meglepetést? Miért kellene folytatnom a robotoló, egyben boldogtalan életemet?
- Aha- feleltem közömbösen és tömören. Hirtelen elment a kedvem attól, hogy beszélgessek vele. Sőt, hirtelen visszaszoríthatatlan dühöt éreztem, mely ellene irányult.
- Később mi is jövünk városba Chaddel- mondta, bár egyáltalán nem voltam rá kíváncsi.
- Jó- nyitottam ki az ajtót. Ám hirtelen olyan bunkónak éreztem magam, illetve lelkifurdalásom volt az előbbi dühöm miatt- Köszi, hogy elhoztál!- mondtam és kiszálltam- Szia- köszöntem el és becsaptam az ajtót.
Kinyitottam az untig ismert ajtót, ami hangos csilingeléssel jelezte, hogy új vendég érkezett a Beth'-be, széthúztam a gyöngyfüggönyt és körülnéztem.
Austin az egyik boxban ült és éppen elmélyülten magyarázott valamit. Egyszer csak abbahagyta, felpillantott, majd rám mosolygott.
Elindultam az asztaluk felé, majd leültem az egyik üres helyre, Austinnal szemben.
- Sziasztok!- néztem a barátaimra.
- Juj, de cuki a boleród!- nézett rám Melissa.
- Köszi- kicsit kijjebb húztam a hátam, hogy a többiek is megcsodálhassák azt a ruhadarabomat, ami a legközelebb került a szívemhez.
1 órát töltöttünk a kávézóban: megosztottuk egymással az új irodalomtanárunkkal kapcsolatos információinkat, aki baromi lehengerlően nézett ki. 25 év körül járhatott, hullámos, rövid fekete haja volt hatalmas karamella színű szemekkel. Az inge felett általában mellényt viselt, amitől annyira macsósnak tűnt. Csak párunkat nem tanított, a többséget igen.
Ezután Melissa megkérdezte, hogy igaz e a pletyka: Blaire és Sebastian tényleg szakítottak? Még elsőben jöttek össze, ők voltak az álompár, azonban sajnos igaznak bizonyult a hír... Egyszer mindennek véget kell érnie.
Végül átvándoroltunk egy közeli kocsmába (ami közel sem alkoholistáktól bűzlött... Eléggé apró helyiség volt, narancssárga mázolt fallal, óriási kanapéval és egyszemélyes fotelokkal. A fiúk kedvenc helye volt, hiszen imádta kártyázni, dárcozni, zenegépeken kiválasztani az aktuális kedvencet, flipperezni és játékgépezni egy sör mellett. A kocsma neve- bármennyire is hülyén hangzik- Rejtély volt. Hogy miért? Azért, mert a tulaj nagy Így jártam anyátokkal rajongó, és elmondása szerint volt egy rész, amiben Ted és Barney egy bárt akartak nyitni... Ki tudja, hogy mi igaz belőle... A lényeg, hogy mindenki azon kezd el gondolkozni, hogy miért pont Rejtély a hely neve, ezért ez feladja a rejtélyt! Nos, aki érti ebben a logikát, annak csak gratulálni tudok!)
Biztos érezted már azt a bódító jókedvet, amit akkor érzel, ami a részegség felé vezet, de ez még közel sem az. Egyszerűen csak kötekedhetnéked támad, mindenkit egyszerre szeretsz és gyűlölsz, a legapróbb dolgokon is képes vagy nevetni és olyan dolgok buknak ki belőled, amikre normál körülmények között még gondolni se gondolnál.
Világéletemben tudtam, hogy hol a határ, és képes voltam nemet mondani. Eddig kötelességek és feladatok tömkelege várt rám odahaza, ám most minden más volt.
- És most igyunk arra, hogy...- emelte magasba a poharát Austin- Hát arra, amiért legelőször is ittunk, bármi is volt az!
Körülöttünk többen nevetni kezdtek, bár az őszinteség kedvéért el kell árulnom: fogalmam sincs, hogy kik is vettek körbe. Talán pár arc rémlik, de egy név sem rémlett.
Az ajkamhoz emeltem a poharat és egy szuszira beküldtem a szervezetembe. Egy rakoncátlan csepp a pólómra cseppent, kábultan meg is jegyeztem és elkezdtem törölgetni valami hülye vihorászás közepette.
- Zsír a buli!- kiáltotta Austin. Odapillantottam, hogy kihez is beszél.
Új vendégek érkeztek és csapódtak hozzánk, jelen esetben Justin és Chad személyében.
Justin köszönt mindenkinek egyesével, én maradtam legutoljára.
- Ki iszik velem egy kört? Én állom!- emelte magasba Justin a pénztárcáját, mire többen is őrültek módjára a magasba nyújtották a kezüket és istennek nevezték a fiút. Ő megfordult és rám nézett: - Te is kérsz?
Megráztam a fejem. Éreztem, hogy ha még egy pohárkával lebírnék nyelni, akkor káosszá válna a buli.
- Megsértődök- mondta Justin féloldalas mosollyal.
- Jó, de csak eggyel!- mosolyogtam rá- Csak elszaladok a mellékhelyiségbe- rángattam ki Melissát Chad mellől.
Kicsit fura volt sétálni, és mintha szédültem volna.
Badarság. Jól érzem magam! Bírom a bulit!
Kihúztam magam és kikaptam a táskámból egy szájfényt.
- Miért is jöttünk ide?- nézett rám a barátnőm.
- Kicsit sétálnom kellett- mosolyogtam rá- Bocsi.
- Jaj, semmi gond. Kölcsön adod?- nyúlt az eper ízű szájfényemért, amit természetesen odaadtam neki.
- Ha iszok, olyan rondának látom magam a tükörben- meredtem a tükörképemre, ami úgy festett, mint egy karika két fekete pöttyel és egy lehelet vékony vonallal. Egy karika, amit förtelmes szénaboglya vett körbe. Vajon ez a tükör mutatja az igazságot? Élőbe is így látnak az emberek?
- Na ne csináld! Én is mindig erre gondolok, csak nem merem mondani- nevette el magát Mel és visszaadta a kozmetikumot.
Kicsit jobban éreztem magam, így visszamentünk a családias kis helyiségbe.
Ahogy körülnéztem, elfelejtettek megvárni a körrel... Sose baj.
- Zo!- szólított meg valaki a hátam mögött. Ez tuti Justin lesz, ezer közül felismerem a hangját! Mosolyogva megfordultam, ám nem ő volt ott.
Austin megfogta a kezemet és kihúzott a kocsmából.
Eszembe jutott, hogy megfogok fázni, mert nincs rajtam a boleróm, ám meglepetésemre egyáltalán nem fáztam. Sőt!
- Mi a baj?- néztem a fiatalabbik Lockwoodra.
Megrázta a fejét.
- Csak azon tűnődtem... Hogy miért nem bírok uralkodni magamon- mondta megfogta a derekam, teljesen magához húzott és elkezdtünk csókolózni.
Fogalmam sincs, hogy miért, de csók közbe mosolyogtam és baromira örültem! Úgy éreztem, hogy végre megtörténik, aminek meg kell!
És ekkor beugrott Justin arca. Vajon ő is így csókol?
Hirtelen vágy ébredt bennem és elkezdtem beletúrni a hajába, harapdáltam az ajkát meg mit tudom én még, hogy miket csináltam.
Austin kigombolta a farmerom gombját és...
És köszönhetően a sorsnak, megszólalt az a retek telefonja!
Először picit bepöccentem, de ez idő tájt jöttem rá, hogy mit is művelek: kiszolgálom magam a legjobb fiúbarátomnak, ezzel elárulva a barátságunkat.
Ráadásul egy elég forgalmas mellékutca kocsmája előtt, ahol több járókelő is van.
Mint egy cafka.
Austin lerakta a telefonját.
- Hol is tartottunk?- csókolt meg újra.
Mintha kitisztult volna a fejem: olyan furán kezdtem magam érezni a bőrömben. Annyira idegen volt minden: Austin, a fura smárolási technikájával, akiről titokban mindig is álmodoztam, a kocsma, amiből harsány hangok szűrődtek ki, a lámpa, ami felettünk pislákolt.
Eltoltam Austint.
- Jobb lenne, ha visszamennénk- mondta.
- Pontosan ugyanerre gondoltam.
Én mentem elöl, többen végigmértek minket, és gondolatolvasónak se kellett lennem, hogy rájöjjek mi jár a fejükben.
Visszaültem az asztali társaságunkhoz, ami meglehetősen megfogyatkozott.
- Jól vagy?- nézett rám Justin.
Először elmosolyodtam, de aztán rájöttem, hogy kit akarok én becsapni?
- Nem igazán- feleltem.
- Az alkohol kiszivárgásának tünete- ugratott- Szeretnél hazamenni?
- Aha- válaszoltam neki, felkaptam a táskámat és a bolerómat. Elköszöntem mindenkitől, de Austint semerre sem találtam.
Elindultunk gyalog a sötét éjszakába, és most kezdtem is érezni, hogy mennyire lehűlt a levegő.
Karba fontam a kezeimet és lassan eltötyögtünk az élettel teli utcákon.
Eleinte elkezdtem azon agyalni, hogy milyen témákat is tudnék felhozni, hogy elkerüljem a kínos csendet, de erre semmi szükség nem volt. Justinból csak úgy ömlöttek a szavak, én pedig nem győztem levegőt venni a nevetéstől.
- Ne csináld, kérlek ne! Mondd, hogy ezt most találtad ki!- löktem meg enyhén a vállát.
- Komolyan megtörtént!- tette a szívére a kezét- Ez milyen hely?- mutatott a hátam mögé.
Megfordultam és én is szemügyre vettem. Elég régóta lakok itt, ezzel mégse találkoztam eddig.
- Menjünk be- néztem Justinra fülig érő szájjal.
- Felőlem.
Kinyitottam az ajtót és beléptem a sötétes szórakozóhelybe.
Többen köszöntötték Justint, kezet ráztak vele, ám engem senki nem ismert. Én nem voltam menő, vagy népszerű.
Leültem a pulthoz egy bárszékre és vártam, hogy Justin is csatlakozzon.
- Valami ínyencséget kóstolnék- mondta a pult mögött lévő férfinak, aki pár perc múlva 2 poharat tett le elénk. A pohár szája cukrozott volt, s egy szelet citrom volt rányomva.
- Martini- kóstoltam bele- Tökéletes.
Az idő rettenetes sebességgel telik, ha az ember jól érzi magát- mintha megszűnne az időérzékelés. Egymást követték az újabb poharak, minden egyes alkalommal rácsodálkoztunk a cukros szélére, amikor egyszer megcsörrent a telefonom.
- Anya?- az egyik fülemhez a szabad kezemet odaszorítottam, hogy jobban halljam, amit mond.
- Jól vagy? Aggódom.
- Igen, igen, épp most indulunk haza!- hallottam, hogy anya valamit motyog, de semmit nem értettem belőle pontosan- Nem értelek anya, fél óra és otthon vagyok!- kinyomtam a mobilomat, és belesüllyesztettem a zsebembe.
Megittam az utolsó kortyot a pohárkámból és nagy lendülettel felálltam, de elvesztettem az egyensúlyom és már arra eszméltem, hogy borulok. Szerencsére Justin reflexei kiválóan működtek és elkapott.
Ott tartott a karjaiban, és egyenesen a szemembe nézett.
Láttam, ahogy mozognak az ajkai, de nem értettem a szavakat. Egyszerűen elvesztem a szemeibe, és egyre csak arra tudtam gondolni, hogy meg akarom csókolni.
Justin felhúzott, megfogta a derekamat és elindultunk ki a friss levegőre.
- Tudok menni- löktem el magamtól Justint, próbáltam tenni egy lépést, de a lábaim remegtek. Mi a fenéért nem úgy működnek, ahogy én azt akarom?
- Te részeg vagy- jegyezte meg Justin.
Részeg? Valóban az lennék? Én nem akarok részeg lenni! Én tudok normálisan beszélni magamba, egyszerűen ha kinyitom a számat, akkor nem éppen úgy jönnek ki a szavak, mint máskor. És valamiért nem tudok parancsolni a testemnek. Úristen, milyen szánalmasan festhetek!
Justin egész úton szóval tartott, mesélt az első napjáról, amikor találkoztunk, mesélt az iskoláról és mesélt valami UFO-s filmről, amit nemrég látott.
Én csak bólogattam, és leginkább arra próbáltam összpontosítani, hogy a lábaimat egymás után bírjam tenni.
Hirtelen a világ forogni kezdett velem, kiszakítottam a kezei közül magam, megfogtam a hajamat, hogy ne lógjon az arcomba és nem éppen lányhoz méltó dolgot műveltem a gyeppel... Mondhatni, kiadtam magamból a gőzt... Elég szilárd formában...
Justin beszaladt a közelben lévő non-stop boltba, vett egy kis üveges ásványvizet, illetve egy csomag zsebkendőt.
Az egész fejem zúgott, a világ még mindig forgott, és mindenfelett álmos is lettem.
Justin megtörölte az arcomat, kiöblítette velem a számat, egy vizes zsebkendőt nyomott a tarkómra és elindultunk.
- Mindjárt jobb lesz minden!
A Hotelba hallottam a rémült Bernardot, aki teljesen megrémült, amikor engem meglátott. Gondolom eszméletlenül nézhettem ki... És pont így kell látnia Justinnak!
- Majd én felviszem csendben- mondta Justin a portásnak.
Beszálltunk a liftbe, nekidőltem a fiúnak, mert már nem bírtam a saját lábamon tartani magamat.
Mikor kinyílt a liftajtó, Justin felkapott az ölébe, és úgy vitt be a szobámba.
Levette a cipőmet és belefektetett a puha ágyikómba.
- Kell még valami?- nézett rám.
Megráztam a fejem és éreztem, ahogy könnyek szöknek a szemembe.
- Mi a baj?- Justin kisimított egy tincset az arcomból, és a fülem mögé rakta.
Felültem az ágyon óvatosan.
- Bocsánat- suttogtam- Én nem akartam... Nem tudtam, hogy így kiüt a...- kiakartam mondani az alkohol nevét, amit fogyasztottunk, de már a puszta említésétől is felfordult a gyomrom- Bocsánat.
Justin elmosolyodott.
- Mindenkivel megesik, semmi baj. Szükséged van még valamire?- állt fel a fiú.
- Elmész?
- Persze.
- Ne hagyj itt!- annyira egyedül érezném magam nélküle. Mi van, ha rosszul leszek és nincs itt senki? Én nem vagyok képes ellátni magam a jelen esetben.
Justin az ajtóra nézett, majd vissza rám.
- Megvárom, amíg elalszol, oké?- ült le a kanapéra.
Úgy éreztem, hogy megkönnyebbülhetek.
- Köszönöm- lehunytam a szemem, kicsit éreztem, hogy az ágyam mozog, de hamar elnyelt az álomvilág. Mire újra kinyitottam a szemem teljesen egyedül voltam.
Felültem, mire a fejem nyilallni kezdett és rettenetesen szomjúság gyötört.
Kikeltem az ágyamból és a fürdőszobába mentem, hogy megnézzem magam a tükörben. Bár ne tettem volna! A hajam förtelemesen festett, a fél arcomra rászáradt fekete szemfesték és könny keveréke terült, az arcom halott sápadt volt, a ruhámon pedig eléggé fura dolgokat láttam...
Kibújtam a tegnapi ruhámból, kihajítottam a szennyes tartóba, és gyorsan lezuhanyoztam.
Miközben mostam a hajam elkezdtem gondolkozni a tegnap estén.
Austinnal csókolóztam! Bár nem volt annyira felemelő, de nem volt rossz se...
Tettem egy kis sampont a kezemre és belekentem a hajamba, majd az ujjbegyemmel elkezdtem belemasszírozni a fejbőrömbe.
Ó, és Justinnal utána elindultunk haza... De találtunk egy új szórakozóhelyet, ahova betértünk és ott rendesen leitatott... Utána hozott haza abba a szörnyű állapotomba...
Belebújtam a köntösömbe, miután végeztem és lementem a konyhába, amikor pont nyílt a lift. Bernard lépett ki belőle.
- Miss Olson!
- Jó reggelt!- mosolyogtam rá.
- Jól érzi magát?
- Ennyire rosszul festettem ki tegnap?- vontam fel a szemöldökömet.
- Ha megbocsájtja, azt kell mondanom, hogy igen. A lábán nem bírt állni!
- Köszönöm az őszinteségedet- Bernard tartott a kezében valamit- Mi az?
- Az úrfi hagyta a portán, hogy reggel adjuk át önnek- nyújtotta felém
- Köszönöm, elmehet- mosolyogtam rá, mire a fiatal portás elindult- Várjon csak! Mikor érkeztünk haza?
- Hajnali fél3, kisasszony.
- Köszönöm- válaszoltam és már fel is viharoztam a szobámba a sárga papírocskával, melyet az előbb adott át Bernard.
Előkerestem a telefonomat, és megnéztem a tegnapi híváslistámat.
Egy bejövő hívás anyától éjfél után 1 perckor...
Az emlékeim szerint egyből elindultunk haza...
De nem gyalogolhattunk 2 és fél órát!
A fejemhez kaptam a kezem.
Úristen, fogalmam sincs, hogy mi történt. Nem akar összeállni a kép. Nem tudok emlékezni. Semmi foszlány. Semmi emlékkép. Űz van mindenhol, amit körülszőtt a zűr.
Kinyitottam a tenyeremet, hogy a picit összegyűrt papírt elolvassam, melyen Justin kézírása volt:
Semmi gond Zo, megőrzöm a titkaidat!
Justin Lockwood
Legszívesebben sírtam volna, hisz úgy éreztem, hogy valaki szórakozik velem.
Vajon mit mesélhettem Justinnak? És ezek szerint nem is csak 1 titkot, hanem többet...
Vajon feltalálták már az idővisszautazó gépet? Utána kellene néznem a neten...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése